kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

A lakáshitel garanciája marad, ha az állás nem is

Nem szűnik meg a közszféra dolgozóinak lakáshiteleihez adott állami kezesség a közigazgatást érintő racionalizálás következtében - közölte a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya. A közszféra átszervezése miatt megszűnő álláshelyeket betöltők korábban felvett lakáscélú hiteleihez adott állami kezesség valamennyi érintett esetében változatlanul fennmarad, emiatt senkinek nem kell a törlesztés terheinek megnövekedésével számolnia - olvasható a PM közleményében.

A közigazgatásban dolgozók állása megszűnhet a munkáltató intézkedésével, azaz felmentéssel, a felek közös megegyezésével, de dönthet úgy is az érintett, hogy jogviszonyát lemondással szünteti meg. A PM tájékoztatója szerint közös megegyezés és lemondás esetén a kezesség továbbéléséhez egyszeri kezességvállalási díj megfizetése szükséges: ez annak az összegnek a két százaléka, amelyre az állami kezesség vonatkozik.

Az összes lakáshitel összehasonlítása
Amennyiben a foglalkoztatott jogviszonya felmentéssel szűnik meg, külön díj nélkül is változatlan formában él tovább az állam által vállalt garancia.

A közigazgatás megkezdett átszervezése során megszűnő álláshelyet betöltők jogviszonyát - az érintett eltérő szándéka hiányában - a munkáltató felmentéssel szünteti meg, így a kezességgel biztosított lakáshiteleket felvevők kezességvállalási díjat sem fognak fizetni - áll a közleményben.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek