kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

A legjobb munkabérek élén a magyarországi német cégek

Egy legfrissebb tanulmány szerint a magyarországi német cégek kiemelkedően magas munkabérekkel foglalkoztatják alkalmazottaikat. A Kienbaum tanácsadó cég és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérése nyomán megdöbbentő számok kerültek napvilágra.

A felmérés szerint csupán a jövő évben 6,3 százalékos bérnövekedéssel számolhatnak azok, akik magyarországi német vállalatnál állnak munkaviszonyban. Érdekesebb azonban az, hogy a kimutatás szerint az ezeknél a vállalatoknál dolgozó ügyvezető igazgatók átlagosan évi 14,7 millió forintot kerestek. Az előző évihez képest közel 12 %-os bérnövekmény mellett a középvezetők 7,3 százalékkal, a szakemberek 3,7 százalékkal kaptak többet a 2003. évi bérüknél. Ezekkel szemben is kimagaslik a magasan képzett szakmunkások bérnövekménye, mely 2003 béreihez képest 25,1 százalékkal volt magasabb, bár belőlük -a német munkáltatók szerint- továbbra is hiány van a piacon. A felmérés összegzésével kiderült: a magyar munkaerőpiacon a legjobb bérpozíciót nyújtó vállalatok rangsorában a német cégek az első helyen állnak.

A Napi Gazdaság jelentése nyomán

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk