Megjelent: 7 éve

A legjobb programozóknak kínál gyakornoki programot az NNG

Idén ősszel is elindítja a legjobb programozó hallgatóknak szóló gyakornoki programját az NNG, amire november 11-ig lehet jelentkezni. A hat hónapos rotációs programot kifejezetten az Y generáció igényeire szabva alakították ki.

images

Az Y generáció munkahelyi elvárásai - a magas fizetést háttérbe szorítva - mára inkább a folyamatos visszajelzést, izgalmas projekteket és a csapathoz tartozást célozzák. A „Gear Uperek” ennek megfelelően saját mentort kapnak, akik folyamatosan értékelik a munkájukat a 6 hónapos program alatt. A nemzetközi terjeszkedésnek köszönhetően a budapesti irodából egyszerre dolgozhatnak a Dél-amerikai, európai és a japán közlekedési kihívások megoldásain. A programban résztvevő hallgatók többek között olyan problémákon dolgozhatnak, mint például, hogyan lehet navigálni egy alagútban, ahol nincs GPS jel, hogyan lehet különböző operációs rendszerekre optimalizálni navigációt, illetve olyan eszközöket fejleszthetnek, amik később megkönnyítik a fejlesztő kollégák mindennapi munkáját.

„Folyamatosan igyekszünk bemutatni az IT szektor igazi arcát és arra biztatni a fiatalokat, hogy ismerjék meg az IT kihívásokat és globális projekteket kínáló oldalát az NNG-nél. A harmadik alkalommal meghirdetett Gear Up Program is ezt a célt szolgálja, itt is igyekeztünk a fiatalok igényeit szem előtt tartani a tervezés során.” - mondta Magyari Andrea, az NNG HR vezetője.

A gyakornokok, a látványos 3D navigáció mellett a sofőrök felhasználói élményének tökéletesítéséről és hangvezérléssel működő rendszerek optimalizálásáról szereznek tapasztalatot két-két hónapos rotációban. Az utóbbi projektben különböző dialektusokat is felismerő rendszert fognak fejleszteni - mentoraik támogatásával - a leendő szakemberek. A szervezők tapasztalatai szerint a diákok értékelik a globális projekteket, ahol egy más országban tapasztalható trendhez igazodva kell navigációs megoldásokat fejleszteni. A programra az NNG weboldalán keresztül lehet jelentkezni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk