Megjelent: 18 éve

A Lufthansa-főnök európai tisztsége

Mellőzni kell a légi közlekedés globális piacán torzulásokat okozó szabályokat - vállalja fel az Európai Légitársaságok Szövetsége, melynek új elnöke a Lufthansa első embere.

Az Európa 30 legnagyobb légitársaságát tömörítő AEA (Európai Légitársaságok Szövetsége) bejelentette, hogy 2006-ban Wolfgang Mayrhuber, a Lufthansa elnök-vezérigazgatója tölti be a szervezet elnöki posztját. Wolfgang Mayrhuber karrierje a Lufthansánál több mint 35 évvel ezelőtt kezdődött. Tagja volt a karbantartással, javítással és szereléssel foglalkozó MRO-részleg vezetőségének, majd 1994-ben megválasztották a Lufthansa Technik AG vezetőjének. Öt évvel ezelőtt a Lufthansa AG utasszállításért felelős elnökségi tagja lett, három esztendeje pedig a Lufthansa AG elnök-vezérigazgatói posztját. Az AEA a légi közlekedés következetes és összehangolt szabályozásának fontosságát hangsúlyozza az európai légitársaságok versenyképessége érdekében. Álláspontja szerint mellőzni kell a légi közlekedés globális piacán torzulásokat okozó szabályokat, az uniós szabályozásoknak pedig vonatkozniuk kell a repülőterekre, a légi irányításra és más szolgáltatókra egyaránt.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek