kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

A magyar bérekre rakódó adóteher az egyik legmagasabb

Az OECD tagállamaira vonatkozóan elkészítette a bérek adóterhelésére vonatkozó elemzését, melyből kiderül, hogy hiába lett bevezetve az egykulcsos személyi jövedelemadó 2011-ben, hiába lett tavaly a bruttó 202 ezer forint alatti bérek esetében kivezetve a szuperbruttó, a magyar bérekre rakódó adóteher így is a legmagasabbak közé tartozik a tagállamok viszonylatában - közli a Menedzsmentfórum.

images

Ugyan az szja mértéke "csak" 16 százalék lett, a további járulékok (nyugdíjjárulék, egészségügyi és munkaerőpiaci járulék, szociális hozzájárulási adó) jelentősen megnövelik a fizetendő terhek nagyságát.

A szervezet tanulmánya szerint tavaly a magyar bérek adóterhelése 49,4 százalék volt a 2011. évi 49,5 százalék után, tehát érdemi elmozdulás nem következett be. Ha megnézzük ezt az értéket a visegrádi országokhoz viszonyítva, akkor látható, hogy kiemelkedően rossz a magyar bérek versenyképessége. Míg ugyanis nálunk 49,4 százalék adóval terhelődik a kereset, addig a cseheknél 42,4, a szlovákoknál 39,6, a lengyeleknél pedig még ennél is alacsonyabb, 35,5 százalékos a terhelés.

Ugyanakkor nemcsak a régiós országokhoz képest magas a magyar keresetek adóterhe, de az OECD országok átlagát is jócskán meghaladja, mely a mostani közlés szerint 35,6 százalék volt tavaly.

Az OECD a családokra vonatkozóan is felmérte a helyzetet egy egy keresős, két gyermekes családot figyelembe véve. Ebben az esetben a hazánkban 33,6 százalékos teher sújtja a kereseteket, amivel már inkább a középmezőnyhöz konvergálunk, mint a legmagasabb adóteher címéért harcolunk.

Menedzsmentfórum
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk