kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

A magyar fizeti a legtöbb adót

A munkát terhelő adók GDP-hez viszonyított aránya Magyarországon a legmagasabb a visegrádi országokkal összehasonlítva. Az szja szerepe is nagy.

A visegrádi országok szakszervezeti vezetőinek találkozóján Novák Tamás a Világgazdasági Kutató Intézet kutatásvezetője összehasonlító adatokat ismertetett, a 2005-ös és a korábbi évek statisztikája alapján. Ezek szerint Magyarországon a munkát a GDP 19,6 százalékát kitevő adók terhelték, miközben Szlovákiában ez 12,6 százalék, Lengyelországban 14 százalék, Csehországban 17,8 százalék volt.

Valamennyi országban a munkát terhelő összes járulékot, adót figyelembe veszik, tehát a társadalombiztosítási és egyéb járulékokat valamint a személyi jövedelemadót is. Az összes járulék és adóterhelés is Magyarországon volt a legmagasabb, a GDP százalékában Szlovákiában 29,3 százalék, Lengyelországban 34,2 százalék, Csehországban 36,3 százalék, Magyarországon 38,5 százalék. (Eközben az APEH az ellenőrzések során egyre nagyobb figyelmet fordít a beruházási adókedvezmény igénybevételéhez szükséges feltételek teljesítésének ellenőrzésére.)

A járulékok és adók összességéből, azaz az összes adóterhelésből a társadalombiztosítási járulék aránya Magyarországon volt a legalacsonyabb, 35,3 százalék. Ugyanez Szlovákiában 36,9 százalék, Lengyelországban 40 százalék, Csehországban 41,5 százalék. A személyi jövedelemadó szerepe ugyanakkor Magyarországon kiemelkedő. A személyi jövedelemadó az összes járulékok és adók 9,4 százalékát adta Szlovákiában, 11,5 százalékát Lengyelországban, 12,8 százalékát Csehországban és 17,1 százalékát Magyarországon.

A tőkejövedelmet terhelő - tehát osztalék, tőkenyereség jellegű - adók viszont Magyarországon messze a legkisebbek. Ez a GDP százalékában csupán 4,5 százalék, miközben Szlovákiában 4,8 százalék, Csehországban 7,1 százalék, Lengyelországban 8,4 százalék volt. Sőt a korábbi éveket is elemezve kiderül, hogy 4 százalék alá csak Magyarország ment a tőkejövedelmet terhelő adókban, 1995-ben például 3,5 százalék volt ez a terhelés, 1996-ban, 1997-ben 3,6-3,6 százalék. Szlovákiában például 1995-ben 9,5 százalék volt ez az elvonás.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk

Munkaszüneti nap lesz a választások napja, hogy mindenki el tudjon menni szavazni

Az észak-macedóniai parlamenti és elnökválasztás napjait munkaszüneti nappá nyilvánította a szkopjei kormány - közölte a Vesti.mk szerdán. Teljes cikk