Megjelent: 10 éve

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is támogatja a II. Országos Bérügyviteli Bajnokságot

Idén már a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is támogatja az Országos Bérügyviteli Bajnokságot, melyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskolával együttműködve indított el 2013-ban a NEXON bér- és humánügyviteli szoftverfejlesztő és szolgáltató vállalat - áll a portálunkhoz eljuttatott közleményben.

A tavaly több mint 800 résztvevővel lezajlott verseny célja, hogy a komoly szakmai elismeréssel bíró megmérettetéssel felhívja a figyelmet a bérügyvitel területén dolgozó szakemberek munkájának jelentőségére. A versenyre 2014. április 15-ig jelentkezhetnek az érdeklődők, beleértve a főiskolák és egyetemek hallgatóit is.

A II. Országos Bérügyviteli Bajnokság szabályzatának aláírásával erősítette meg támogatói együttműködését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a NEXON, bér- és humánügyviteli szoftverfejlesztő és szolgáltató vállalat. A tavaly több mint nyolcszáz résztvevővel lezajlott országos versenyre a szervezők mindazok jelentkezését várják, akik otthonosan mozognak a bérügyvitel világában, és kellő affinitást éreznek magukban arra, hogy megmérettessék szakmai tudásukat.

Az együttműködő partnerek célja, hogy a verseny felhívja a közvélemény figyelmét a bérügyvitel „láthatatlan hőseire”, akiknek lelkiismeretes és szakszerű munkája nélkül nem létezhet sikeres vállalat, vagy intézmény. Távolabbi tervük, hogy fokozatosan megteremtsék annak feltételeit is, hogy a Bérügyintéző OKJ-s szakképesítésre mielőbb mester cím épülhessen. A Bajnokság egyben támogatja a hazai munkaadókat is, hiszen a megmérettetés lehetőséget biztosít a résztvevők számára szakmai ismereteik naprakész bővítésére, az adó- és munkaügyi jogszabályok változásainak követésére és helyes alkalmazására.

A versenysorozat havi online feladatsorok megoldásából áll, a november végi döntőben pedig a fordulók során a harminc legjobb eredményt elérő versenyző méri össze tudását.

A NEXON 2 millió forint összdíjazást biztosít a bajnoksághoz. A versenyre való jelentkezési határidő április 15. Részletes versenyfelhívás itt található.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk