kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

A magyar kormánynak kár hőzöngenie a kvóta miatt

Félti a nemzeti szuverenitást a menekültügyi kvóta bevezetése miatt a kormány, miközben a nemzetközi jogász azt állítja, az unió ezzel nem von el semmilyen tagállami hatáskört, hiszen a menekültek között amúgy sem válogathat senki - írja a Népszabadság.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az Európai Bizottság gyakorlatilag módosította a dublini szerződést, miközben erre a nemzeti parlamentek nélkül nem kerülhetett volna sor. Így felmerül a tagállami jogok elvonásának, a nemzeti szuverenitás megsértésének a lehetősége - szögezte le.

Lattmann Tamás nemzetközi jogász azt állítja, az unió a kvótáról szóló döntéssel nem von el semmilyen tagállami hatáskört, hiszen a menekültek között amúgy sem válogathat senki - írja a Népszabadság.

Lattmann szerint egyébként kár hőzöngeni, mert a kvótában meghatározottnál nagyságrendekkel többen fordultak meg Magyarországon, akiknek jó része bizonyosan menekültnek számít, s így vagy úgy, de jár nekik a védelem. Ehhez képest a nemzetközi jogász szerint eléggé érthetetlen, miért a pár ezres kvóta vált a kormányzati kommunikáció központi témájává.

Csakhogy a németek bármikor előhúzhatják a dublini kártyát, és akkor mindenkit a nyakunkba zúdíthatnak, aki csak járt itt – figyelmeztet a szakértő.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk