Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

A második negyedévre futhat fel a növekedési hitelprogram

A Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának mostani, második szakaszában a második negyedévre várják a hiteligények felfutását.

Vonnák Balázs a jegybank igazgatója szerint időarányosan jól állnak a hitelkérelmek befogadásával a bankok.

Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese úgy vélte, hogy az nhp második szakaszában együttesen mintegy 400-500 milliárd forintot lehet kiközvetíteni a vállalkozásoknak. A hitelprogram első szakaszában a bank 97 milliárd forint hitelt helyezett ki.

A hazai tőkepiac és a jegybank növekedési hitelprogramja egymásra gyakorolt hatásáról Katona Zsolt, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója elmondta: az nhp-nak lényegében nincs kiszorító hatása a magyar tőkepiac, a magyar értéktőzsde vonatkozásában. Sőt, a növekedési hitelprogram pozitív hozadéka az lehet, hogy egyes kis- és középvállalkozások olyan vállalati méretet érhetnek el, amely már lehetővé teszi, hogy a nyilvános értékpapírpiacra belépjenek.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek