Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

A MÁV szerint nincs miért aggódniuk a mozdonyvezetőknek

A tervek szerint 2014 januárjában induló egységes személyszállítási vállalat kollektív szerződéséről folyamatban vannak az egyeztetések, ebbe a törvény szerint meghatározott módon a szakszervezeteket és a központi üzemi tanácsokat is bevonja a vasúttársaság - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön annak kapcsán, hogy sztrájkbizottságot alakított a Mozdonyvezetők Szakszervezete.

Az érdekképviselet közlése szerint azért alakították meg a sztrájkbizottságot, mert a munkáltató 2014. január 1-jei hatállyal felmondta a 10 éve folyamatosan alkalmazott mozdonyvezetői bértáblát, valamint az integrált személyszállító társaság kollektív szerződését úgy kívánja módosítani, hogy csökkenti a jelenleg a mozdonyvezetőket megillető műszakpótlék mértékét, illetve más jövedelmi elemeket.

"A MÁV a szervezeti változásokkal kapcsolatos egyeztetéseken való konstruktív részvételt javasolja a Mozdonyvezetők Szakszervezete vezetőségének, az utazóközönség sztrájkkal való fenyegetése helyett" - fogalmazott a MÁV Zrt. írásos válaszában.

A tájékoztatás szerint a nemzeti vasúttársaság vezetőségének célja a MÁV vállalatcsoport előző kormányok alatt széttördelt szervezetének újbóli egységesítése, ami hatékonyabb működést és az utasok igényeinek emelkedő színvonalú kiszolgálását eredményezi.

A személyszállító MÁV-START Zrt., a járműjavító-karbantartó MÁV-GÉPÉSZET Zrt. valamint a vontatási MÁV-TRAKCIÓ Zrt. összeolvadásával a vállalatcsoport szervezete egységesebbé válik. Már eddig is jelentősen csökkent a vezetői szintek száma, letisztultabb lett a három nagyvállalat irányítási struktúrája - emelte ki a vasúttársaság.

A MÁV válaszában hangsúlyozta azt is: cáfolja a Mozdonyvezetők Szakszervezetének kijelentését, miszerint a munkáltatónak célja lenne a "mozdonyvezetői foglalkoztatás szabályainak rontása". A vasúttársaság szerint az átalakítás a munkahelyek megőrzését is célozza. Ezt mutatja, hogy a vállalat vezetősége írásos megállapodásban vállalta, nem hajt végre csoportos létszámleépítést az elkövetkező időszakban - olvasható a válaszban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk