Megjelent: 10 éve

A Meska.hu társalapítója kapta az eredményes vállalkozónőket elismerő AmCham díjat

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) az idén negyedszer adta át a Női Kiválóság Díjat: a zsűri ezúttal Porst Réka, a Meska.hu társalapítójának és vezetőjének teljesítményét ítélte legkiemelkedőbbnek a mezőnyből.

Porst Réka
Az idén „Eredményes Női Vállalkozók” témájú AmCham Női Kiválóság Díjra nyár óta lehetett jelölni olyan sikeres nőket, akik példaképül szolgálhatnak mások számára, és akik segítenek megmutatni, mire van szükség a sikerhez. Rekordszámú, közel 60 jelölés érkezett a pályázatra az ország számos városából. A pályázatok egytől-egyig sikeres, inspiráló és példamutató nőkre hívták fel a szakmai zsűri figyelmét – írja közleményében az AmCham.

A díjat elnyert Porst Réka öt évvel ezelőtt indította el a Meska.hu online kézműves piacteret Hídvégi Borbálával közösen. Először csak pár tucat árus kínálta termékeit, de mára 3600 művész és hobbialkotó kap lehetőséget, hogy munkáit pénzzé tegye, és mára havi több mint félmillió látogató válogat az oldalon. Rékáék a site elindításával mások mellett több száz kismamának, nyugdíjasnak és hátrányos helyzetben élő embernek segítettek, hogy a hobbijuk pénzkereseti forrássá válhasson. A Meska.hu rendszeresen szervez jótékonysági gyűjtéseket és minden bevételt fejlesztésre fordítanak.

A döntőbe öt vállalkozónő került – Dr. Gyovai Viola, a Biola Biokozmetikai Kft. ügyvezető tulajdonosa, Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó Kft. tulajdonosa és stratégiai és marketingigazgatója, Porst Réka, a Meska.hu Kft. társalapítója, vezetője, Vida Ágnes Anna, pszichológus, vállalkozó, blogger, valamint Zwack Izabella a Dobogó Pincészet tulajdonosa és a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának tagja – közülük választotta ki a zsűri a győztest.
A döntősök

A fődíjat – egy egyedi üvegszobrot – az AmCham hetedik Esélyegyenlőségi konferenciáján, november 13-án Dr. Jádi Németh Andrea, az AmCham második alelnöke és Heal Edina, a Díj zsűrielnöke adta át Porst Rékának, és egyúttal egy-egy oklevéllel és egyedi, névre szóló rekavago táskákkal köszöntötték a négy további döntőst. Emellett a díj nyertesének Vágó Réka magyar cipőtervező készít egy egyedi, személyre szabott táskát.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk