kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

A meteorológusok is spórolnak

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az idén takarékosabban és hatékonyabban kénytelen működni, a büdzsé 200 millió forinttal lett kisebb.

A meteorológusok is spórolnak 2005. január 14. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az idén takarékosabban és hatékonyabban kénytelen működni, a büdzsé 200 millió forinttal lett kisebb. Ön mit szól hozzá? Mersich Iván, az OMSZ elnöke elmondta, hogy 2005-ben a működésre a tavalyi 1,3 milliárd forintnál mintegy 200 millió forinttal kevesebbet fordítanak. Az idén a befejeződött állami beruházások révén az állami támogatás 1,243 milliárd forintra csökkent, a saját bevételük pedig 1,25 milliárd forint körül alakul majd. Az elnök közölte, a szolgálat 2004-ben 1,42 milliárd forint állami támogatást kapott, míg a saját bevételük 1,27 milliárd forintot tett ki. A valóságos működési költségek fognak idén csökkenni, mert 2005-ben a saját bevételből származó költségvetési befizetés 5 százalékról 15 százalékra emelkedik, illetve az ez évre tervezett 6 százalékos béremelést biztosító 68 millió forintot a szolgálatnak kell kigazdálkodnia – mutatott rá Mersich. Hozzátette: mindent elkövetnek, hogy a hatékonyság növelése ne jelentsen minőségi romlást a szolgáltatás színvonalában. Hangsúlyozta: stratégiai céljuk, hogy az OMSZ a régió kiemelkedő nemzeti meteorológiai szolgálata legyen, és területükön versenyképes produktumokat állítsanak elő. Mersich Iván rámutatott, hogy meteorológiai állomás nem szűnik meg, csak másképp, takarékosabb módon üzemelnek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek