kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

A metrósok után a buszsofőrök is sztrájkoltak Barcelonában

A metró dolgozóinak hétfői sztrájkja után kedden a buszsofőrök munkabeszüntetése nehezítette a közlekedést Barcelonában, ahol a Mobil világkongresszust tartják ezekben a napokban.

images

A buszsofőrök tiltakozó akciója kétszer két órás időszakot érintett: reggel 9 és 11 óra között illetve este fél 8 és fél 10 között a szolgáltatások 30 százalékát biztosították az utasok számára.

Az időszakos sztrájk ellenére nem voltak komolyabb fennakadások a közlekedésben, és nem következett be a hétfőihez hasonló közlekedési káosz sem, amikor a metrósok munkabeszüntetése miatt a közutakon 12 kilométeres kocsisorok és jelentős dugók alakultak ki.

A barcelonai közlekedési vállalat (TMB) és a szakszervezetek képviselői kedd hajnalig ültek a tárgyalóasztalnál, de nem jutottak egyezségre, így szerdára a metrósok ismét sztrájkot hirdettek, ahogy a buszsofőrök akciója is megismétlődik csütörtökön.

A tiltakozást nem véletlenül időzítették a kongresszus idejére, mivel ez a mobil iparág világszinten legjelentősebb eseménye minden évben, amelyre körülbelül 95 ezer résztvevőt vártak Barcelonába.

A szakszervezetek a sztrájkkal béremelést és a határozatlan idejű szerződések arányának növelését követelik a közlekedési vállalattól.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk