kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

A minimálbér és a segély nem segít a legszegényebbeken

A Haza és Haladás Alapítvány szerint az eddigi tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a minimálbér és a segély összege közötti különbség növelése nem javította érdemben a segélyezettek álláskeresési intenzitását - olvasható a csütörtöki Népszabadságban.

Olyan támogatás bevezetését javasoljuk, ami a meglévő segélyezési rendszeren alapul. Azt úgy alakítja át, hogy a munkanélküliek szegénységét csökkenti, egyúttal a munkába állásukhoz is ösztönzést és segítséget ad" - ez az egyik eleme annak a javaslatcsomagnak és helyzetelemző tanulmánynak, amelyet a Bajnai Gordon volt miniszterelnök nevéhez köthető Haza és Haladás Közhasznú Alapítvány felkérésére készített a Tárki Társadalomkutató Intézet és a Budapest Intézet.

Az alapítvány helyzetértékelése tömör: "A meglévő ellátórendszerben a tartós munkanélküliek alig kapnak segítséget ahhoz, hogy visszakerüljenek a nyílt munkapiacra, és az erre való ösztönzés is gyenge. A segély - bár rendkívül alacsony összege nem igazodik a szükségletekhez - kötelező közmunkával vagy feketemunkával váltogatva alacsony, de biztos jövedelmet nyújt. Ráadásul a tartós munkanélküliek többsége képzetlen, gazdasági termelékenysége alacsony, a magas minimálbér miatt önerőből ritkán tudnak visszatérni a munkapiacra."

Az alapítvány megállapítása szerint az eddigi tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a minimálbér és a segély összege közötti különbség növelése nem javította érdemben a segélyezettek álláskeresési intenzitását. Ez arra utal, hogy más, nem anyagi ösztönzőkre is szükség van, olyanokra, amelyek a nyílt munkapiacra ­való visszatérést segítő tevékenységeket (álláskeresést, képzést) bátorítják, vagy az ezekhez szükséges készségeket (írás, olvasás, önbizalom, tájékozódás, időbeosztás stb.) fejlesztik.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek