kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

"A munkaerőpiac igényeinek megfelelő oktatási rendszerre van szükség"

A munkaerőpiac igényeinek megfelelő, vagy ahhoz a mostaninál sokkal jobban közelítő oktatási rendszerre van szükség ezért 2013. szeptemberétől kötelező lesz a duális szakképzés bevezetése - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.

images

A Kecskeméti TISZK átadásán keresztül az egész országnak üzenhetjük azt, hogy igenis van értelme befektetni az oktatásba, mert ez közép- és hosszú távon megtérülő beruházás - mondta az államtitkár a Kecskeméti Térségi Integrált Szakképző Központban (Kecskeméti TISZK) elkészült 864 millió forintos beruházás átadásán, amely a tíz százalékos önerő mellett az Európai Unió és a magyar állam támogatásából valósult meg.

Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere elmondta: a projekt előkészítési fázisában arra törekedtek, hogy a Mercedes-Benz munkaerőigényeit figyelembe vegyék, ezért a Kecskeméti TISZK-ben megvalósult fejlesztést közösen határozták meg az üzem vezetésével. A kialakított feltételek lehetővé teszik az úgynevezett Mercedes-szakmák sikeres elsajátítását, a képzésben résztvevőknek pedig lényegesen nagyobbak az elhelyezkedési esélyeik - hangsúlyozta a polgármester.

Fabio Belá, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary oktatásért és képzésért felelős vezetője az MTI-nek elmondta: 2011-ben három szakmában elindították a szakképzést, melyhez ebben az évben csatlakozik a szerszámkészítő szak a gyár szakműhelyében. Az oktatásért és képzésért felelős vezető emlékeztetett arra, hogy a duális képzés a mérnökképzésben is beindul 2012 szeptemberétől a Kecskeméti Főiskolán. A Mercedes honlapján keresztül 212-en jelentkeztek a német cég felhívására, akik közül 12 diákot választottak ki, akik a kecskeméti gyárban fogják végezni a duális mérnökképzés gyakorlati részét - fűzte hozzá.

Fabio Belá kiemelte: alapvetően elégedettek a gyár igényeinek megfelelő, a német mintát követő oktatási rendszer kecskeméti kialakításával. A várostól, az iskolától és a kamarától kapott támogatás mellett fontosnak nevezte, hogy kormányzati szinten is megszületett a stratégiai döntés az oktatás átalakítására.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk