Megjelent: 12 éve

A munkáltatói támogatással az is jól járhat, akinek nincs devizahitele

Sokan jól járnak azok közül is a kormány devizahiteleseknek szánt támogatásával, akiknek egy franknyi hitelük sincs, mert bármelyik vállalkozás simán kiveheti a 7,5 millió forintot adómentesen cégéből, akinek például gyermeke a cég alkalmazottja. Erről Vámosi-Nagy Szabolcs beszélt a Klubrádióban.

Egy kormánydöntés alapján a munkáltató maximum 7,5 millió forint adómentes támogatást nyújthat dolgozójának. Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő a Megbeszéljük című műsorban elmondta, ezzel mind a társasági adót, mind a személyi jövedelemadót megússza a vállalkozás. Hozzátette: kivételes lehetőségről van szó, mert ehhez kell ugyanennyi adóköteles nyereség is.

Vámosi- Nagy Szabolcs azt valószínűsíti, hogy az állami szektorban ezt nem lehet kivitelezni, maximum ott ahol tudnak jutalmat fizetni, s ezt a támogatást elkönyvelik annak.

168ora.hu/KlubRádió
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk