kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

A német idősek kilátásai rosszak

Európában általános az a vélemény, hogy a negyven feletti munkavállalók korlátozott esélyekkel rendelkeznek. Főleg a németek pesszimisták, míg a skandinávok bizakodóak.

Lemaradnak a versenyben az ötven közeliek
Nem csak nálunk nehéz a "húszon túliak" elhelyezkedése, karrierváltása, és egy adott munkahelyen való feljebb lépése. A StepStone kutatása szerint a megkérdezett több mint tizenkétezer európai polgár jelentős része úgy látja, diszkrimináció sújtja a negyven év felettieket. A válaszadók negyven százaléka szerint rosszabbak az esélyei az idősebb korosztálynak az új állás megtalálására, mint a fiataloknak.

Kifejezetten pesszimistának bizonyultak a németek, nagyobb részük úgy véli, hogy munkát keresni kilátástalan feladat negyvenen felül. Közülük az európai átlagnál kevesebben gondolják úgy, hogy a munkaadóknál a régóta a szakmájukban levők tudása jobban latba esik, mint a születési dátum. Az olasz negyven-ötvenesek szintén nehezebben helyezkednek el az európai átlagnál, ha hihetünk a kutatásban résztvevők véleményének.

Pozitív tapasztalatok Norvégiában, negatívak itthon
Sugárzó optimizmus jellemzi viszont a skandinávokat. Közülük a norvégok csaknem fele azon a véleményen van, a karrierépítés és az életkor két egymástól teljesen független tényező, és csak egynegyedük gondolja, hogy a kor korlátozza az esélyeket az álláspiacon.

A hazai munkáltatók körében végzett GKI felmérés szerint jelenleg nincs okuk túlzott bizakodásra a hazai munkavállalóknak. A Gazdaságkutató Rt. szakértőjének egy korábbi nyilatkozata szerint idegenkednek az álláshirdetők a 45 éven felüliektől, és a cégek mindössze 35 százaléka alkalmazná fenntartás nélkül őket. Az 50 évnél idősebbek esetében még fokozottabban jelentkezik a tartózkodás: a hazai munkaadók több mint 95 százaléka - azaz csaknem mindegyikük - elutasító velük szemben.

Érvek, ellenérvek
A fő ellenérv, hogy az idősebbek lassúak, óvatosak, valamint kevésbé terhelhetőek túlórázással, mint azok, akik a pályájuk elején állnak. Egy fő szempontot azonban érdemes lenne a cégeknek figyelembe venniük: komoly problémát okoz, hogy a mai fiatalabb generáció igen könnyen vált, ha csak egy kis esély is felcsillan jobb fizetésre, gyorsabb előrejutásra egy másik helyen. A negyven felettiekre jellemzőbb az állhatatosság és a kitartás, ezért talán érdemes rájuk - vagy rájuk is - építeni a vállalat működtetését.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek