Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

A Népligetbe várja idén az önkéntes takarítókat a Főkert

A Népligetbe várja idén tavaszváró nagytakarításra az önkénteseket a Főkert Nonprofit Zrt. a tavaly indított Tedd meg MAgadért! lakossági program keretében szombaton 10 órától.

A fővárosi önkormányzat és a Főkert Nonprofit Zrt. harmadik alkalommal szervez közös tavaszváró nagytakarítást Budapesten. A programmal a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a fővárosiak sajátjuknak érezzék a budapesti zöldterületeket - hangsúlyozta a BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. közleménye.

A szombati nagytakarításon a Planetárium környékét teszik rendbe az önkéntesek. Lesz szemétszedés, pázsittakarítás és árvácskapalántákat is ültetnek. Jó idő esetén felfrissítik a Tölgyfás játszótér homokozóját, lemossák a játszóeszközöket és padokat is festenek.

A szemétszedést, pázsittakarítást és a virágültetést rossz idő esetén is megtartják, csak szélsőséges időjárási körülmények esetén halasztják el a programot - erről az előzetesen jelentkezőket értesíti a Főkert.

A szervezők úgy vélik: ha az emberek saját maguk tapasztalják meg, hogy mennyi energiát igényel egy-egy terület rendbetétele, illetve ha megélik az alkotás örömét, sokkal inkább becsülni fogják a közterületeket. Erre bizonyíték az is, hogy a korábban a lakosság által létrehozott, felújított, rendbe tett területekre később láthatóan sokkal jobban vigyáznak.

Az idei önkéntes "zöldítő" és takarító programok tavasztól késő őszig tartanak, a kertészeti előképzettséget nem igénylő feladatokhoz szükséges eszközöket, a szakmai irányítást a szervezők biztosítják.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk