Megjelent: 11 éve

A nyugdíj megadóztatása növelhetné a foglalkoztatást

Az OECD szerint a nyugdíjjellegű juttatások megadóztatása, a nyugdíjkorhatárnak a várható élettartamhoz indexálása, valamint a nők és a speciális munkát végzők korai nyugdíjba vonulását lehetővé tevő utak lezárása növelné Magyarországon a foglalkoztatottak számát és arányát. A Fidesz szóvivője azonban egyértelművé tette, hogy nem lesz nyugdíjadó.

Pénteken tette közzé friss gazdasági jelentését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), Magyarország számára a munkabérre rakódó terhek mérséklését, a nyugdíjak megadóztatását és vagyonadó bevezetését javasolja a nemzetközi szervezet - tudta meg a Napi Gazdaság.

Szokásos felülvizsgálata során az OECD arra jutott, hogy Magyarország számára továbbra is sok a tennivaló, nagyrészt az előző évekhez hasonló ajánlások érkeztek. A szervezet szerint a magyar adóék továbbra is magas, főleg az alacsony keresetűeknél lenne szükség ennek csökkentésére, mert a mostani helyzet sokakat visszatart a munkától. A jelentés szerint 2011-ben az egykulcsos családi személyi jövedelemadózás bevezetésével csökkent az adóék, tavaly azonban az adójóváírás kivezetésével az alacsony keresetűeknél ismét emelkedés volt tapasztalható. Kiemelik a kormány Munkahelyvédelmi Akciótervét, mely a nehéz helyzetben lévők munkaerő-piaci részvételét hivatott növelni. Az adóék csökkentése érdekében Magyarországnak további lépéseket kell tennie, csökkentenie kellene a szociális hozzájárulást és ismét bevezetni az adójóváírást - áll a jelentésben. Ennek költségvetési forrását szerintük a magasabb jövedelműekre kivetett energiaadóból és vagyonadóból kellene biztosítani.

Egyre többen kíváncsiak rá, hány évük van még a nyugdíjig

A Metropol hétfői cikke szerint januártól csak elektronikus úton lehet kérni a szolgálati idő megállapítását, ami éppen az idősebbek számára okoz gondot. A szabályok szerint a kérelmet ügyfélkapus regisztrációval lehetne elintézni, de sokan nemhogy az internethez nem értenek, számítógépük sincs.

Molnár László, Budapest Főváros Kormányhivatala Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának vezetője a Metropolnak azt mondta, van megoldás: a kormányablakok ügyintézői segítenek a regisztrációban, a nyomtatványok letöltésében azoknak, akik egyedül ezt nem tudnák megtenni. Miután a szolgálati idő megállapítására vonatkozó beadvány megjelenik a nyugdíjbiztosító rendszerében, kérni lehet a papíralapú ügyintézést. "A kérelmek mintegy hetven százalékát ügyintézői segítséggel nyújtották be" - becsülte meg Molnár László azt, hogy hányan élnek a lehetőséggel.
Szintén az OECD korábbi ajánlása volt, hogy a magyar nyugdíjrendszerben mérsékeljék a korkedvezményeket, a jelentés elismeri, hogy ezen a téren fontos lépéseket tett a kormány. A további szükséges intézkedések között kiemelik, hogy minden nyugdíjellátásra jövedelemadót kellene kivetnie Magyarországnak, emellett a nők és a közalkalmazottak esetében folytatni kell a korengedményes nyugdíjazás felszámolását.

Fidesz: elképzelhetetlen a nyugdíjak megadóztatása

Elképzelhetetlennek tartja a Fidesz, hogy Magyarországon megadóztassák a nyugdíjakat - közölte erre reagálva a kormánypárt szóvivője vasárnap Budapesten. Selmeczi Gabriella egyértelművé tette, hogy nem lesz nyugdíjadó.

Selmeczi Gabriella szerint immár nemcsak "a Gyurcsány-Bajnai-csapattól" kell félteni a nyugdíjakat, hanem külföldről is veszélyes támadások érkeznek.

A Fidesz ezért arra kéri a kormányt: ne engedjen, hagyja figyelmen kívül az ilyen típusú nyomásgyakorlást, és védje meg a magyar nyugdíjasokat a nyugdíjadótól - mondta a párt szóvivője, hozzátéve, hogy aki ilyen teher bevezetését javasolja, az százezreket sodorna veszélybe.

Mint fogalmazott, míg a szocialisták cserbenhagyták a nyugdíjasokat, addig a Fidesz betartotta az időseknek tett vállalásait. Utóbbiak közé sorolta a nyugdíjak megvédését, emelését, vásárlóértékük megőrzését, hangsúlyozva egyúttal, hogy az idén várhatóan infláció feletti nyugdíjemelést tudnak végrehajtani, "tehát egy extra összeget kapnak majd a nyugdíjasok".

Selmeczi Gabriella emlékeztetett továbbá a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségére, amellyel eddig mintegy százezren éltek.

Napi Gazdaság/MTI



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk