Megjelent: 19 éve

A parlament hétfőn tárgyal a Prémium évek programról

Az Országgyűlés hétfőn dönt a jegybanktörvény módosításáról, illetve a szülőföldalapról szóló kormányjavaslat és a kiskorúak testi fenyítését célzó törvénymódosítás sürgős tárgyalásáról. Megkezdődik a Prémium évek program tárgyalása is.
Az Országgyűlés hétfőn dönt a jegybanktörvény módosításáról. A két kormánypárt előterjesztésének lényege, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának jelenlegi létszámát kilencről tizenegyre növelnék, és a tagok kinevezésében nagyobb szerepet kapna a miniszterelnök. Ugyancsak hétfőn lesz a zárószavazás arról a határozati javaslatról, amelynek értelmében az Európai Unió irányítása alatt futó balkáni békefenntartó Althea-műveletben a Magyar Honvédség állományából összesen 300 fő vehet részt.
Döntenek a képviselők a határon túli magyarság pénzügyi támogatását célzó szülőföldalapról szóló kormányjavaslat és a kiskorúak testi fenyítésének megtiltását célzó büntetőeljárási törvénymódosítás sürgős tárgyalásáról.
Lehetőség a nyugdíj előtt álló köztisztviselőknek
Megkezdődik a Prémium évek programról szóló, valamint a pályakezdő fiatalok és az ötven év felettiek foglalkoztatását elősegítő javaslat tárgyalása. A Prémium évek program lényege, hogy a nyugdíj előtt álló, a közigazgatás korszerűsítése következtében megszűnő munkakörökben foglalkoztatott köztisztviselők, ügykezelők és közalkalmazottak fokozatosan, méltányosan vonulhassanak ki a közszférából. A programban azok az 56-59 év közötti férfiak és 53-56 év közötti nők vehetnek részt, akik három éven belül nyugdíjjogosultságot szerez, legalább 25 évet töltöttek a közszférában, és vállalják a program ideje alatti részmunkaidős foglalkoztatást. A program résztvevői a bekerülést megelőző díjazásuk hatvan százalékát kapják három évig. A programba január elsejétől lehet bekapcsolódni 2006. december 31-ig.
A másik javaslat a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat segíti azzal, hogy a pályakezdők, a gyesről, gyedről, ápolási díjból visszatértek és az 50 év felettieket alkalmazó munkaadók számára három hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettség mellett kilenc hónapig tartó ötvenszázalékos társadalombiztosítási járulékkedvezményt biztosítana.
Kedden tárgyalja a parlament az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Az indítvány a szociális, a gyermekvédelmi és a családtámogatásokról szóló három törvényt módosítja. A javaslat a legszegényebb rétegek fokozott támogatására irányuló célkitűzések megvalósítását segíti elő.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek