kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

A PDSZ felszólítja a kormányt, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba

Levélben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az ágazati kollektív szerződés megkötésének elmaradása miatt.

images

Mendrey László pénteki budapesti sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a szaktárca és a pedagógus sztrájkbizottság január 22-i megállapodása rögzítette az ágazati kollektív szerződés megkötését az oktatásban érintett szakszervezetek bevonásával. Ennek dátumaként július 31-ét határozták meg, és bár a PDSZ a megállapodást nem írta alá, de a szerződést fontosnak tartja - mutatott rá.

A megállapodást a szakszervezetek régóta kérik, és megkötése sosem volt annyira aktuális, mint ma, hiszen egy ilyen szerződés az egész ágazat működését meghatározza - fejtette ki.

A szakszervezeti vezető ugyanakkor megbízható információkra hivatkozva azt mondta: még az a kormányrendelet sincs meg, amely a szerződés alapjait megteremtené. Ezért levélben fordult Balog Zoltán szakminiszterhez, és felajánlotta közreműködését.

Mendrey László úgy fogalmazott: túl kell lépni azokon a vélt vagy valós sérelmeken, amelyeket az elmúlt időszakban okoztak a felek. Le kell ülni és felelősen tárgyalni kell - mutatott rá.

Felidézte a köznevelési államtitkár napokban tett nyilatkozatát is, amit úgy értelmezett azért fog csökkenni a béremelés mértéke, mert azt kiterjesztik a pedagógus szakszolgálatokra is. Az érdekvédő szerint néhány ezer emberről van szó, és ennek összege nem befolyásolja érdemben a béremelésre szánt keretet. Ez nem korrekt, és kizárólag arra jó, hogy a pedagógustársadalmat megossza - közölte.

Ugyanakkor a béremelés már rég nem az, amiről szó volt, és rég nem annyi, mint amennyit terveztek - jegyezte meg.

A pedagógiai asszisztensekre kitérve azt mondta: a kiszivárgott információk alapján a köznevelési törvénynek rájuk vonatkozó pontját is módosítanák majd. Jelezte: ismeretei szerint 100 diák után egy ilyen szakembert kell felvenni, és ez jellemzően megtörtént már, a szerződéseket is megkötötték a következő tanévre. Az érintettek a módosítás után bizonytalan helyzetbe kerülhetnek, akár állásuk kerülhet veszélybe - hangsúlyozta. Felszólította a kormányt, öntsön tiszta vizet a pohárba, ne legyen hetente újabb bejelentés, mondják meg végre mennyi pénzt kapnak a pedagógusok, mi történik a nyugdíjasokkal, a szakasszisztensekkel.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk