kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

A PDSZ szerint a megállapodás nem garantálja a béremelést

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) mélységes csalódottságának ad hangot a kormány és a sztrájkbizottság megállapodásnak 2007-re és 2008-ra vonatkozó tartalma miatt. A szervezet hamarosan dönt a további lépésekről - közölte Kerpen Gábor elnök.

"A megállapodás sem 2007-ben, sem 2008-ban nem jelent béremelést. Erre a két évre a megállapodás érdemi keresetemelkedést sem garantál" - írta közleményében az érdekvédő.

Kifejtette: 2007-re vonatkozóan a biztos keresetemelkedés 0,00%, mert a 2008. januárjában járó 13. havi illetmény előrehozása nem keresetemelő tényező a 2007. január 17 és 2008. január 17. közötti időszakban.

A munkavállalók "nem annyira ostobák", hogy úgy lássák, 2007-ben teljesül a 6,65 százalékos keresetemelkedés, mert annak nagy része valójában egy kötelezően felveendő fizetési előleg, amit 2008. januárjában "vissza kell fizetni" - közölte.

A PDSZ reményét fejezi ki a megállapodásban szereplő esetleges fél havi illetmény - éves szinten 4,15 százalékos - kifizetését illetően. Ezt mindkét fél fontosnak tartja, de kifizetése nem garantált, és legkorábban 2008 első félévében fizetik ki, ha egyáltalán, vagyis legjobb esetben is egy évig hitelezni kell a kormánynak - jelezte Kerpen Gábor. A szakszervezeti vezető felhívta a figyelmet arra is: a tárgyalások során a kormány többször nyomatékosan közölte, hogy nem térhet el a konvergenciaprogramtól.

Fehér József, az Egységes Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács operatív bizottságának elnöke hétfőn közölte, hogy nem lesz közszolgálati sztrájk, mert sikerült megállapodásra jutni a kormánnyal. A megállapodás szerint a közszféra 2007. évi keresetnövelésének mértéke 6,65 százalék lesz - mondta Fehér József. Emlékeztetett arra, hogy az sztrájkbizottság eredeti követelése 6,75 százalék volt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk