Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

"A PDSZ sztrájkja nem szolgálja a pedagógusok érdekeit"

Az oktatási államtitkárság szerint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sztrájkja nem szolgálja a pedagógusok érdekeit.

images

A PDSZ elnöke szombaton jelentette be, hogy a szakszervezet határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet, mert az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban nem sikerült megállapodnia a kormánnyal. Mendrey László budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: teljes kudarccal zárult az öt tárgyalási fordulóból álló, pénteken befejeződött tárgyalássorozat, minden kompromisszumos javaslatukat elutasította az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője. Jogszerűen, a sztrájkra vonatkozó bírósági határozat függvényében, a március 15-ei ünnepségek utáni időszakra, az országos választmány által elfogadott és a jövő hét folyamán kijelölt időpontban határozatlan időre hirdetik meg az országos sztrájkot - tette hozzá az érdekvédő.

Az államtitkárság szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: az Emberi Erőforrások Minisztériumának delegációja számos megoldási javaslatot kínált a megegyezés reményében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, azonban a szervezet minden ésszerű kompromisszumot elutasított.

Hozzátették: a gyerekek, szülők, a sztrájkhoz nem csatlakozó pedagógusok érdekében a minisztérium gondoskodik arról, hogy azok a tanítók, tanárok, akik nem vesznek részt a PDSZ munkabeszüntetési akciójában, zavartalanul végezhessék munkájukat, az iskolák fogadják a diákokat, és ahol lehet, ott legyen tanítás.

Felidézték, hogy a hat pedagógus szakszervezetből öt - köztük az ágazat legnagyobb reprezentatív szakszervezete - aláírta a kormánnyal azt a megállapodást, amely biztosítja számukra, hogy tevékenyen részt vesznek a köznevelési rendszer helyzetét feltáró és jövőjét meghatározó megyei fejlesztési tervek előkészítésében, a pedagógus életpályamodell fontos részleteinek - például a minősítési rendszer - kidolgozásában, valamint ellenőrző szerepet töltenek be a közoktatás megújításának egész folyamatában.

Szerepvállalásukkal tanúbizonyságát adták annak, hogy céljuk nem az öncélú tiltakozás, hanem a pedagógustársadalom számára a jogszabályokból kiolvasható elemeken túl további garanciákat akarnak biztosítani - fejtette ki az államtitkárság.

Ezzel szemben PDSZ az utolsó pillanatban megtagadta a megállapodás aláírását és önálló sztrájkbizottságot hozott létre, s olyan követeléseket fogalmazott meg, amelyek teljesülésük esetén veszélybe sodornák az egész magyar iskolarendszer működését; a köznevelési, a szakképzési és az állami átadás-átvételről szóló törvény felfüggesztése "ex lex" állapotot eredményezne - áll a közleményben.

Az államtitkárság hangsúlyozta: a köznevelés megújításával a kormány olyan iskolarendszert hoz létre, amely felszámolja az európai léptékkel példátlan különbségeket, mind a diákok, mind a tanítók, tanárok számára nagyobb biztonságot teremt. Ezenkívül a pedagógus életpálya törvénybe iktatásával egyértelművé tette, a jó színvonalú iskolarendszer alapfeltételének tartja, hogy a tanítókat, tanárokat a jelenleginél nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülés illesse meg.

Sajnálatos, hogy a PDSZ mindennek ellenére sztrájkot hirdetett - zárul az államtitkárság közleménye.



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk