kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

A Prezi folyamatosan bővíti létszámát Budapesten

Az ötéves Prezinek 40 millió felhasználója van, a cél pedig, hogy világszerte 2 milliárd embert és szervezetet érjenek el, akik szeretnék megosztani ötleteiket. A cégnél 26 országból dolgoznak munkatársak.

Az internetes prezentációkészítő szoftver már magyarul is elérhető. Ahhoz, hogy több kisebb nyelvre le tudják fordítani a Prezit, először a világ legnagyobb piacán, az amerikai piacon volt fontos megjelenniük, mondta Árvai Péter, a Prezi társalapító-vezérigazgatója. A magyarral együtt már nyolc nyelven - a magyaron kívül angolul, németül, franciául, spanyolul, portugálul, japánul, és koreaiul is elérhető.

Ezzel egy időben a cég megnyitotta Budapesten az Prezi Ötletek Házát, egy közösségi teret, ahol konferenciákat és találkozókat szerveznek majd. Árvai Péter szerint Budapest ugyanolyan jó startup központ lehet, mint London, Stockholm vagy Berlin.

Szólt arról is: folyamatosan dolgoznak azon, hogy a Prezi egyre több eszközön, telefonokon, táblagépeken is elérhető legyen, emellett új fejlesztéseket igényel az is, hogy egyre több cég kezdi használni. Összességében az a cél, hogy a technológia egyre inkább a háttérbe kerüljön, és az ötletek legyenek a középpontban - mondta Árvai Péter.

Jelezte: folyamatosan bővítik budapesti irodájuk létszámát is. Úgy vélte, terjeszteni kell Budapest népszerűségét, mert így lehet sok tehetséges fiatalt idevonzani, vagy más fiatalokat itt tartani; a Preziben 26 különböző országból dolgoznak munkatársak - fűzte hozzá.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk