Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

A reklámadó 15 millió euró plusz adóterhet jelent az RTL-nek

A magyarországi reklámadó miatt, az előzetes számítások alapján, éves szinten megközelítőleg 15 millió euróval nő az RTL csoport adóterhe, befolyásolva a 2014-es nettó nyereséget - szerepel az RTL csoport hétfői közleményében.

A közlemény szerint az RTL csoport elvégezte a reklámadót szabályozó törvény pénzügyi hatásainak első elemzését. Eszerint az adó mértéke annyi lesz, mint az RTL magyarországi ágának 2013-as kamatok, amortizáció és adók levonása előtti eredménye (EBITA).

A csoport szerint a megszokott féléves pénzügyi ellenőrzésük keretében az idén is megvizsgálják az RTL magyarországi ágának üzleti értékét, de a reklámadó mérete miatt ez valószínűleg csökken. Pontos számot még nem tudnak mondani, azt csak augusztus 21-én, a féléves jelentéssel együtt fogják közzétenni.

Az RTL csoport közleménye felhívta a figyelmet, hogy a magyarországi reklámadó progresszív, de a legnagyobb adókulccsal (40 százalék) rendelkező kategóriába csak az RTL került bele, mert csak e cég reklámbevétele haladja meg az évi 20 milliárd forintot.

Anke Schäferkordt és Guillaume de Posch, az RTL csoport társ-vezérigazgatói szerint 2014-ben csoportszinten erős évet zárt az RTL, de a magyarországi reklámadónak súlyos hatásai lesznek. Idén a reklámadó miatt csökken az RTL csoport nettó nyeresége, míg a magyarországi ág strukturális szempontból veszteséges lesz.

A társ-vezérigazgatók kiemelték, hogy 1997 óta az RTL csoport folyamatosan építette fel magyarországi üzletágát, befektetéseket hajtott végre a helyi szórakoztatóiparban és független médiában, jelentős összegű adót fizetett, valamint több mint 350 embernek adott munkát.

Anke Schäferkordt és Guillaume de Posch szerint hétfői közleményük figyelmeztető jel minden magyarországi nemzetközi befektetőnek, és ismételten arra kérik a magyar kormányt, hogy vizsgálják felül a reklámadó bevezetését.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk