kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A romák foglalkoztatását segítené a MÁV

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviseletében Kolompár Orbán elnök és a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MÁV ZRt.) képviseletében Heinczinger István vezérigazgató együttműködési megállapodást írt alá.

A megállapodás célja, hogy - az esélyegyenlőség és versenytisztaság alapelvének biztosítása érdekében - helyzetbe hozza mindazon Magyarországon cégnyilvántartásba bejegyzett, működő roma gazdasági társaságokat, valamint engedéllyel rendelkező roma vállalkozókat és egyesületeket, melyek a tartósan munkanélküli roma lakosság foglalkoztatását és munkaerőpiaci elhelyezését kívánják előmozdítani - olvasható a MÁV sajtóközleményében.

Mint ismeretes, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2007. évi közmunka pályázatain való roma részvétel és a szervezett roma foglalkoztatás koordinációját az Országos Cigány Vállalkozásfejlesztési Koordinációs Központ (OCVK) végzi. A most aláírt együttműködés értelmében a MÁV ZRt. vállalja, hogy a nem közbeszerzés-köteles fejlesztési feladatok, kivitelezési munkák esetén az OCVK által közvetített roma vállalkozásoktól is kér ajánlatot, mely azonban megrendelési és szerződési kötelezettséget nem jelent.

A megállapodás kitér arra is, hogy - az OCVK kérése esetén - a szervezet által közvetített vállalkozásokat a MÁV - valamennyi szerződéses partnere felé támasztott minőségirányítási rendszere szerint - minősíti, melynek eredményéről a vasúttársaság az OCVK-t és az OCÖ-t tájékoztatja.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek