kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

A szakképzési hozzájárulásról vitáztak a Parlamentben

A képviselők keddre virradó éjszaka is folytatták a parlamenti vitát, egyebek a szakképzési hozzájárulásról, valamint a 2012-es költségvetését megalapozó egyes törvényekről tárgyaltak.

A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitájában Ferenczi Gábor (Jobbik) elhamarkodottnak nevezte a javaslatot, mivel a munkáltatóknak csak néhány hetet ad arra, hogy felkészüljenek a változásokra. Kifejtette, hogy a szakképzési hozzájárulást két részre bontanák, egy részét a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnak, a másikat pedig a Térségi Integrált Szakképző Központoknak (TISZK), bár ezeket nem megfelelő szervezeteknek minősítette, és részben ezek miatt nem támogatják a javaslatot.

Egy másik módosító indítványa elmondása szerint azt célozza, hogy a cégek a szakképzési hozzájárulásból leírhassanak 20 százalékot, ha a dolgozóikat továbbképzésre küldték.

Sós Tamás (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy az előterjesztés nem számol azzal, hogy jelentősen csökkenni fog a felnőttképzésben résztvevők száma. A cégek még kevesebb pénzt tudnak majd a felnőttképzésre fordítani, egyes vállalatok pedig piaci hátrányban is kerülhetnek. Szerinte több ellentmondás van a javaslatban, és komoly gond a 2012. január 1-jei bevezetés is, mivel tanév közben szervezik át a rendszert.

Czomba Sándor államtitkár a vitában elhangzottakra úgy reagált: a javaslat célja, hogy a hozzájárulás szakképzési célokat szolgáljon, és ez ma nincs így. A bevezetéssel kapcsolatban azt mondta, több problémát vetne fel a 2012 szeptemberi indítás, mint a januári.

Az ülést levezető elnök - a fenti előterjesztések mellett - a nemzetbiztonsági szolgálatokról, illetve a jövő évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló javaslatok részletes vitáját is lezárta. Utóbbiban a szocialista Gúr Nándor egyebek mellett az álláskeresési járadék mértékét, illetve igényelhetőségének idejét kevesellte, míg a jobbikos Nyikos László a tervezett Nemzeti Foglalkoztatási Alap független pénzügyi ellenőrzését hiányolta.

Ujhelyi István utolsó napirendi pontként lezárta a munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat előző hétről elnapolt általános vitáját is, a képviselők ezúttal azonban már nem szólhattak az előterjesztéshez.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk