kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

A szakképzett munkaerő fontos szempont a befektetőknek

A szakképzett munkaerő világszerte fontos szempont a befektetési döntésekben, ezért Magyarország versenyképességéhez szükséges a vállalatoknál folytatott gyakorlati képzés a felsőoktatási tanulmányok során - mondta Rudnay János, a Duális Képzési Tanács (DKT) vezetője.

Rudnay János hozzátette: a DKT jelenleg a duális képzésbe való bekapcsolódáshoz szükséges, egységes feltételrendszer kialakításán dolgozik. Fontos, hogy a résztvevő oktatási intézmények és a vállalatok egyformán megfeleljenek az alapelveknek. Az új feltételeket tartalmazó rendszert jövőre vezetik be, az idén még egyszerűbb akkreditáció érvényes - tette hozzá.

Bár a szeptemberben induló duális képzésre már lezárult a jelentkezés, mivel a céges felvételi nem központosított, csak a beiratkozás után tudják megmondani hova hány diák jelentkezett - jelezte.

A DKT vezetője közölte: a duális képzés egy 3 és fél éves zárt rendszer, amibe csak a felsőoktatási tanulmányok megkezdésével egy időben lehet bekerülni. Rudnay János arra is felhívta a figyelmet, hogy nincs átjárás a képzés alatt a cégek között, a diákok határozott idejű szerződést írnak alá a vállalatokkal. Hozzátette: volt példa arra, hogy valaki egy év után újrakezdte az egyetemet, hogy bekerülhessen a duális képzésbe.

A Duális Képzési Tanácsba két tagot az oktatásért felelős miniszter, két tagot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, egy tagot az agrárpolitikáért felelős miniszter, egy tagot az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, három tagot a Magyar Rektori Konferencia, két tagot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, egy tagot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, egy tagot a Magyar Mérnöki Kamara delegál.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk