Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

A szakszervezet kiáll a Körös Volán vezérigazgatója mellett

Akár polgári engedetlenségi mozgalmat is indítanak a Körös Volán Zrt. dolgozói, ha az autóbusz közlekedési társaság május 27-ére tervezett közgyűlésén leváltják a jelenlegi vezérigazgatót - közölte a Békés megyei társaságnál működő egyik reprezentatív szakszervezet, a Ligához tartozó Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet titkára sajtótájékoztatón Békéscsabán, kedden.

Hoffmann Antal elmondta: fél éven belül immár második alkalommal próbálják meg leváltani Szarvas Péter vezérigazgatót annak a társaságnak az éléről, amely az ország 24 Volán vállalata közül az egyik legjobb gazdasági eredményt érte el az első negyedévben.

A vezérigazgatót ugyanis tavaly decemberben már egyszer megpróbálta meneszteni a tulajdonos, a Magyar Nemzeti Vagyongazdálkodási Zrt. (MNV), akkor is tiltakoztak a vállalatnál működő szakszervezetek. Végül az idén január elején megtartott közgyűlésre már nem is terjesztették elő a leváltásról szóló napirendi pontot.

A szakszervezeti vezető úgy véli: ahogy korábban, most sem arról van szó, hogy szakmai okokból kívánja meneszteni a vezérigazgatót a közgyűlés, hanem feltételezhetően politikai akció.

Hoffmann Antal szerint a szakszervezet tiltakozása "kiverte a biztosítékot" a szocialistáknál, és Tóth Károly, aki szintén Békéscsabán élő szocialista képviselő ígéretet tett arra, hogy marad a vezérigazgató, ám Honti Pál Árpád lesz a Volán társaság igazgatóságának elnöke.

Szarvas Péter tervezett újabb menesztési terve politikai viharokat váltott ki Békésben. A szakszervezet vezetői úgy értesültek, hogy most az orosházi szocialista képviselő, Fetser János áll a leváltási akció mögött, ám ő ezt korábban cáfolta az MTI-nek.

Ismét megszólalt kedden Molnár László, békéscsabai szocialista párti képviselő, aki a Hír6 portálnak így nyilatkozott: "Minden eszközzel meg kívánom akadályozni, hogy leváltsák posztjáról a kiváló képességű jelenlegi vezérigazgatót", majd hozzátette: "a miniszterelnököt kértem, hogy személyesen álljon útjába Szarvas Péter leváltásának".

Molnár László valószínűsítette, hogy az MNV nem fogja megszavazni Szarvas Péter menesztését.

A közelmúltban Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője az MTI érdeklődésére azt nyilatkozta, hogy a Körös Volán menedzsmentje kezdeményezte, hogy a vezérigazgató személyi kérdése a következő közgyűlésen napirendi pont legyen. Május 7-én a szóvivő úgy nyilatkozott: még nem határoztak arról, hogy a MNV képviselője milyen mandátummal vegyen részt a majdani közgyűlésen, sőt döntésükről a közgyűlés előtt nem is adnak tájékoztatást.

Hoffmann Antal információi szerint az MNV szerdán vagy csütörtökön dönt a MNV képviselőjének mandátumáról a leváltással kapcsolatban.

Szarvas Péter az MTI érdeklődésére elmondta: egészen a keddi napig semmilyen tájékoztatást nem kapott az esetleges leváltásával kapcsolatban. A vezérigazgató mindazonáltal cáfolta, hogy a menedzsment kezdeményezte volna a leváltásáról szóló napirendet. Szerinte valamilyen félreértésről van szó, hiszen az MNV levélben kérte az igazgatóság elnökét, hogy kerüljön be egy olyan napirendi pont a közgyűlés meghívójába, s ez alapján hirdették meg május 27-re a közgyűlést.
Honti Pál Árpádot az MTI-nek nem sikerült elérnie.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk