Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő Megjelent: 4 hónapja

A szakszervezetek is sztrájkolnának

Az MSZP egyeztetést kezdeményez a szakszervezetekkel, és már a jövő héten olyan törvénymódosítást nyújt be, amelynek révén legitim módon lehet csatlakozni a pedagógusok március 30-ra tervezett egyórás sztrájkjához - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője.

Tóbiás József elmondta, a szakszervezetek szeretnének szolidárisak lenni, de ezt jelenleg megakadályozza a munka törvénykönyve, amely lehetetlenné teszi a sztrájkot. Legitim megoldást szeretnének találni erre; meg kell teremteni a szakszervezeteknek azt a lehetőséget, hogy éljenek a sztrájk jogával - ismertette az egyeztetések célját.

Kijelentette: elfogadhatatlannak tartják, hogy a hatalom fenyegesse azokat, akik csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez.

A pártelnök közölte: az egyeztetéseket Kordás Lászlónak, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökének segítségével folytatják le.

Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Felfüggesztett szabadság: sok török közszolga még nem tért vissza a munkába

Még mindig több mint ezer állami alkalmazott nem tért vissza munkahelyére, miután Ankara hétfőn határozatlan időre felfüggesztette több mint... Teljes cikk

Magyarországon egyre kevesebb a menekült

Egyre kevesebb menedékkérő tartózkodik Magyarországon. A legfrissebb adatok szerint összesen 1300 migráns van táborokban az ország területén -... Teljes cikk

Zala megyében ilyen állásokra lehet biztosan jeletkezni

Zala megyében 7269 álláskeresőt tartottak nyilván júniusban, a korábbi években utoljára 1990-ben volt hasonlóan alacsony a regisztráltak száma -... Teljes cikk

Távozik a Forster Központ elnöke

Távozik posztjáról Sárváry István, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke - írta a Hvg.hu. Teljes cikk

Sokkal kevesebb bevándorló lesz Angliában

Az Egyesült Királyság távozik ugyan az Európai Unióból, de nem fordul el európai barátaitól - mondta Theresa May brit miniszterelnök szerdán... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár

Újabb intézmények bezárását készíthetik elő

A régi tankerületi vezetőkkel képzeli el a megújulást a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ - derül ki a Magyar Nemzet összesítéséből.