Megjelent: 18 éve

A szolgáltatások területén bővülhet a létszám

Létszámbővítésre közép, illetve hosszabb távon főként az építkezésekkel együtt járó beruházásoknál, a szolgáltatások fejlesztésénél lehet számítani - állapítja meg a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium internetes címén olvasható elemzés

A fejlődés az iparban az informatika egyre szélesebb körű felhasználására épül. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem igényel számottevő többlet létszámot, a keresett dolgozóknál speciális, gyorsan változtatható szaktudást feltételez.

A magyar feldolgozóipar több területe, így például a textilipar, a ruházati ipar, a cipőipar a béremelések, az erősödő árfolyam nyomán elvesztette korábbi kismértékű versenyképességét. Más szakterületek, így például a híradástechnika, az elektronika, a jármű-részegység gyártás, a gyógyszeripar a magasabb feldolgozottság, a nagyobb szakmai felkészültség miatt változatlanul hatékonynak, befektetésre érdemesnek minősül - mutat rá az elemzés.

Variációk a minimálbérre
Az ipar munkaerő igényének kielégítése nem lesz könnyű, a munkáltatók nagy része ugyanis kész szakembereket vár a képzéstől, miközben nem tudja középtávon, főként hosszú távon definiálni szükségleteit - jegyzi meg a szakmai anyag.

A kereskedelem létszámfelvevő képessége továbbra is jelentős lesz. Középtávon a nemzetközi idegenforgalom érzékelhető élénkülésére is számítani lehet.

Karriertanácsok
Jelentősebb foglalkoztatás-bővülésre adnak lehetőséget a gyorsforgalmi utak, az ezekhez kapcsolódó logisztikai központok. Ugyancsak jelentős lehet a gyorsforgalmi utak mentén lévő régiókban, kistérségekben a foglalkoztatottak számának bővülése. Ez utóbbi hatás teljes kibontakozásához viszont szükséges, hogy e térségekben a vállalkozási készség és a munkaerő képzettségi színvonala javuljon - jegyzi meg az elemzés.

Az egyéb piaci szolgáltatásokban is bővülhet a létszám. A telekommunikációs szolgáltatásokban valamelyest növekvő lesz a létszám. A pénzügyi szolgáltatásokban a kínált szolgáltatások palettája folyamatosan bővül, egy részük egyre bonyolultabbá válik, s ezek megértetése megkívánja a személyes tanácsadást a lakosság, a vállalkozások számára. A becslések szerint az ingatlanügyleteknél, gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatásoknál feltételezhető a legdinamikusabb fejlődés.

Aki munkanélküli, keressen állást!

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek