Megjelent: 17 éve

A többfrontos sztrájk alatt sem bénult le Ferihegy

Egyetlen járatot sem kellett törölni Ferihegyen a földi kiszolgálókat tömörítő szakszervezet (LDFSZ) által meghirdetett pénteki és szombati sztrájk miatt. A munkabeszüntetés összesen 74 járatot érintett, amelyek pénteken húsz-harminc, szombaton pedig egy órás késéssel szálltak fel és le. Nem jött be tehát az LDFSZ korábbi jóslata, miszerint akciójuk megbénítja majd a repülőtér forgalmát. Mfor.hu hírösszefoglaló.

Szombaton este hat órakor véget ért Ferihegyen a földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft.-nél tartott 24 órás, valamint az üzemanyagkiszolgálással foglalkozó RÜK Kft.-nél tartott hét órás sztrájk.

Késések voltak, törlések nem

Az MTI híradása szerint a munkabeszüntetés pénteken 14 induló és 13 érkező, szombaton pedig 26 induló és 21 érkező gépet, így a British Airways, a Lufthansa, a Swiss, az easyJet, a Germanwings és a Jet2 utasait érintette. Járatot egyik napon sem kellett törölni, de késések előfordultak. Ezek pénteken átlagosan húsz-harminc, szombaton pedig egy órát tettek ki.

A Budapest Airport (BA) Zrt. lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az üzemanyag-kiszolgálók sztrájkja önmagában nem okozott fennakadást a forgalomban, a repülőtér-üzemeltető társaság ugyanis már korábban értesítette a légitársaságokat az akcióról. Így azok időben intézkedhettek arról, hogy alternatív módon szerezzék be az üzemanyagot, mégha az valószínűleg többletköltséget is jelentett számukra.

Ez történhetett a helyszínen, hiszen Ferihegyen a British Petroleum is foglalkozik üzemanyag-kiszolgálással. (Igaz, a piac több mint 90 százaléka a RÜK Kft.-é.) Másrészt a légitársaságok külső állomásokon, a járatok indító vagy fogadó repülőterén is tankolhatnak.

A menedzsment is bőröndöt pakolt

A nagyobb fejfájást a Celebi GH Kft.-nél tartott munkabeszüntetés okozta, ahol szombaton a beosztott munkavállalók többsége csatlakozott a sztrájkhoz. Helyettük a társaság menedzsmentje végezte a kiszolgálást, emellett egyes légitársaságok személyzete is beállt segíteni, közölte az MTI-vel Limburger Loránd, a Celebi ügyvezető igazgatója. (A főnökök egyébként már a szerdai sztrájk idején is munkába álltak: akkor tíz induló és 12 érkező gép késett, járattörlésre azonban akkor sem került sor.)

A sztrájkot mindkét esetben a földi kiszolgálókat képviselő Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) hirdette meg, a bértárgyalások eredménytelensége miatt. Ami a Celebit illeti, a BA Zrt. földi kiszolgáló üzletágát tavaly ősszel megszerző török cég változatlan munkarend esetén egy plusz két, rugalmas munkarend esetén pedig 12 százalékos béremelést ajánlott. A szakszervezet - engedve korábbi 20 százalékos követeléséből - 15 százalékos emelést szeretne elérni, a munkarend változása nélkül, amit szerintük a növekvő forgalom, a többletmunka és a cég nyereséges tevékenysége indokol. A Celebinél egyébként a menedzsment szerint 2006-ban az átlagkereset bruttó 341 ezer forint volt.

Százezreket vesztettek a RÜK dolgozói

A BA Zrt. száz százalékos tulajdonában lévő RÜK Kft.-nél a munkavállalók utoljára 15-18 százalékos béremelést követeltek a munkáltató 7,5 százalékos ajánlatával szemben. A tárgyalások annak ellenére nem vezettek eredményre, hogy a BA-nak a repülőtéren működő többi négy reprezentatív szakszervezettel csütörtökön sikerült megállapodnia.

Ennek értelmében a bértárgyalásokat elnapolják, és négy héttel azután - de legkésőbb 2007. június 1-ig - kezdik majd meg, hogy a német HOCHTIEF átvette a BA-t a jelenleg még tulajdonos brit BAA-tól. A tulajdonosváltás Stewart Wingate, a BA Zrt. vezérigazgatója szerint "nagyon rövid időn belül" megtörténik majd.

A megegyezés részeként a repülőtér-üzemeltető minden BA-dolgozót és vezetőt rendkívüli, 170 ezer forintos bónuszban részesít, melyet a tranzakció pénzügyi zárását követően fizet ki. A sztrájk miatt azonban a RÜK Kft. dolgozói ettől, sőt az év végi teljesítmény alapú jutalomtól is elesnek. (Utóbbi tavaly 202 ezer forint volt.)

A RÜK Kft. 72, a török Celebi pedig mintegy 500 alkalmazottat foglalkoztat, utóbbinál emellett 150-160 főnyi bérelt munkaerő is dolgozik. A bértárgyalásokat a héten folytatják.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek