A vállalatok társadalmi felelősségvállalása
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMiről szól a könyv? A kiadvány részletesen foglalkozik a társadalmi felelősségvállalás kérdéskörének elméleti és gyakorlati fejlődésével, az amerikai gyökerektől az európai uniós, ezen belül a magyar gyakorlatig.
A szerzők aktív részesei voltak egy e témában folyó három éves EU-s kutatásnak, amelyben hat ország szakértői vettek részt. A könyv többek között kérdőíves felmérés keretében több száz kis- és középvállalat (KKV) véleményét dolgozza fel. Külön fejezet foglalkozik a regionális sajátosságokkal. A KKV-k mellett több hazai és nemzetközi nagyvállalat társadalmi felelősségvállalási gyakorlata is bemutatásra kerül (pl. AUDI, CIB, DENSO, HOLCIM, MOL, ÖKO-PANNON, WÜRTH). A könyv elemzi az érintettek szerepét a társadalmi felelősségvállalásban, továbbá vizsgálja a CSR beépülését a közpolitikákba.
Kiknek ajánljuk?
A könyv igen hasznos lehet mind a nagy-, mind a kis- és középvállalatok menedzsereinek, valamint a téma kutatóinak, és a felsőfokú oktatásban résztvevő hallgatóknak egyaránt.
Tartalmazza a legújabb uniós ismereteket, ezáltal az államigazgatás szakemberei is haszonnal forgathatják a könyvet Magyarország 2011-es soros EU-s elnökségre való felkészülése során.
Miért hasznos?
A könyv felteszi a kérdést, hogy a felelős vállalati magatartás segíti, vagy gátolja a versenyképességet, és hogyan hat a fenntarthatóságra. A kötet a felelős vállalati gyakorlat kialakítását segítendő, az EU-s ajánlások és a saját tapasztalatok alapján egy részletes, naprakész útmutatót ad a vállalati társadalmi felelősségvállalási program kialakításához a hazai KKV-k számára.
Szerzők: Csáfor Hajnalka, Csete Mária, Csigéné Dr. Nagypál Noémi, Dr. Füle Miklós, Dr. Pálvölgyi Tamás, Dr. Szlávik János
megjelenés éve: 2009
méret: B/5
terjedelem: 250
A könyvet megvásárolhatja itt

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?