Megjelent: 10 éve

A Vaterától érkezett az Pole Position új vezetője

Komplex kommunikációs kampányokkal kívánja mostantól kiszolgálni ügyfeleit a Pole Position International digitális ügynökség, ezért idén már PR szolgáltatást is kínálnak ügyfeleiknek. Az újonnan alakult divíziót az eddig a Vatera (Allegro Group) PR-kommunikációs feladatait ellátó Bakonyi Attila vezeti majd – áll a cég közleményében.

Bakonyi Attila
Decemberben ünnepelte 10 éves fennállását a Pole Position International digitális ügynökség. Az új évet viszont már két újonnan alakul divízióval kezdte a csapat. A PR részleg vezetője az a Bakonyi Attila lett, aki az elmúlt két évben az Allegro Grouphoz tartozó oldalak (Vatera, Grando, Apród, Lealkudtuk, TeszVesz) PR-kommunikációjáért volt felelős. A szakember az elmúlt csaknem 15 évben megfordult már kommunikációs ügynökségeknél is, de javarészt újságíróként dolgozott.

„A korábbi tevékenységhez képest komoly előrelépés a PR divízió megalapítása, örülök, hogy ehhez a feladathoz sikerült megnyernünk egy vállalati, ügynökségi oldalt is megjárt, de korábban újságíróként is tevékenykedő szakembert. Reményeink szerint az új divízióval még komplexebb szolgáltatást tudunk majd nyújtani az ügyfeleknek, és ezzel a megelégedettségük is nagymértékben nő” - mondta Matus Ádám, a Pole Position International ügyvezető igazgatója.

A PR divízió mellett, egy másik új üzletágat is elindított a Pole Position, mostantól mobilapplikációkat is készítenek saját berkeken belül, így egy kézben lesz a kreatívtól a gyártásig a teljes folyamat.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk