kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

"A versenyszféra prioritást élvez a közmunkával szemben"

A közmunka mintaprogramok alapján a közfoglalkoztatás kiterjesztése a jövőben elsősorban azokban a térségekben várható, ahol kevéssé vagy egyáltalán nincs jelen a versenyszféra, hiszen annak elsődleges támogatása nem lehet kérdéses - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtöki kunhegyesi sajtótájékoztatóján.

Ha ugyanis létrehozunk egy másodlagos munkaerőpiacot, amely tisztán az adófizetők pénzéből finanszírozott, akkor a statisztikai mutatók ugyan javulnak, de gazdasági helyzetünk nem - tette hozzá. Jelezte: jövőre a segély helyett munkát adni elv alapján mintegy 200 ezer embert kívánnak foglalkoztatni a napi 4 óra helyett hat vagy nyolc órában féléves időtartamra. Erre a célra 2012-ben 132 milliárd forint áll rendelkezésre, az idei 64 milliárddal szemben. Az idei programba egyébként a hetente frissülő adatok szerint már 246 ezer embert vontak be, és ebből több mint 60 ezren már jelenleg nyolc órában dolgoznak - mondta Czomba Sándor.

Az államtitkár kiemelte: nagyon fontos, hogy ez a munka értékteremtő legyen, mert ellenkező esetben a tevékenység "minden résztvevőnek megalázó, és csak magunkat csapjuk be". A közmunka mintaprojekteknek éppen az a lényege, hogy egy-egy konkrét területen az adottságokat elemezve megkeressük azokat a foglalkoztatási lehetőségeket, amelyek mögé értéket lehet tenni - húzta alá Czomba Sándor.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok

A külföldre távozók legvonzóbb célpontja Németország, az Egyesült Királyság és Ausztria. Teljes cikk