Megjelent: 10 éve

A világ leglazább szabadságolási rendszerét vezeti be a Virgin Group.

Akkor és annyi időre mehetnek szabadságra a Virgin Group dolgozói, amikor csak jónak látják, írja az Index.

Szabadon választhatják meg, mikor és mennyi időre mennek szabadságra a Virgin Group dolgozói. A cég vezetője, Richard Branson az ABC Newsnak azt mondta, egyelőre a brit és az amerikai részlegekre vezeti be a módszert, de ha beválik, az egész cégcsoportra, a világ minden pontján kiterjeszti.

A nagyobb szabadságtól a globális médiacég azt várja, hogy munkatársai motiváltabbak, kreatívabbak lesznek, és jobban is dolgoznak.

Branson egyébként a lánya révén ismerkedett meg a módszerrel, aki mutatott neki egy cikket, amely szerint a Netflixnél is hasonlóval kísérleteznek.

Larry Page, a Google egyik alapítója is amellett foglalt állást, hogy nem feltétlenül van szükség megfeszített munkatempóra, ha a hatékonyság egyébként megvan. Így a munkavállalók több időt tölthetnek olyan dolgokkal, amelyek számukra fontosak.

Mielőtt berohanna főnökéhez, hogy azonnal kivegyen egy hónap szabadságot, szólunk: bár a magyarok dolgoznak szinte a legtöbbet Európában, éppen az említett munkahatékonyság tekintetében rosszul állunk – figyelmeztet a cikk.

Index
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk