kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

A zöldmezős beruházásoktól nő leginkább a foglalkoztatás

Elsősorban a zöldmezős beruházásoknak van foglalkoztatás bővítő hatásuk, az 1995 és 2000 közötti időszakban például évente mintegy 20 ezerrel bővült ilyen fejlesztések nyomán a feldolgozóipari létszám.

Az ezredforduló utáni három évben csökkentek a zöldmezős beruházásokra fordított összegek, csökkent a foglalkoztatottság is a feldolgozóiparban - állapítja meg a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.

Az elemzés egyben rámutat, hogy a beruházások nem mindig eredményezik a foglalkoztatás bővítését. Szolgálhatják például a hatékonyság javulását, az energia- és anyagköltségek csökkentését, vagy az elavult termelési struktúra korszerűsítését.

A beruházások közvetett módon is hatnak a foglalkoztatásra. A termelés korszerűsítése szerepet játszhat az adott vállalkozásnál a termelés vagy a szolgáltatás minőségének javításában, a választék bővítésében, így a vállalkozás piaci helyzetének javításában. Ez pedig közvetve növelheti a foglalkoztatottak számát.

Elemezték az 1995-2003 közötti időszakban az ágazatonkénti beruházások és a foglalkoztatás közötti összefüggést is. Az elemzés szerint a beruházások és a foglalkoztatás közötti kapcsolat közepesnek vagy gyengének mondható.

Az elemzés szerint a zöldmezős beruházások támogatásánál figyelembe kell venni azt is, hogy az új termelő-szolgáltató kapacitások ne már meglévőket szorítsanak ki a piacról.

MTI/Menedzsment Fórum

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek