Megjelent: 16 éve

Aba Botond lehet a MÁV-Start fb-elnöke

Várhatólag Aba Botondot nevezik ki a MÁV-Start Zrt. felügyelő-bizottságának elnökévé - sugallja a Népszabadság.

A BKV Zrt. korábbi vezérigazgatójának neve a MÁV-Start igazgatóságának és felügyelő-bizottságának felmentésekor merült fel, amelyre az elővárosi vonatforgalom január 2-i lebénulása miatt került sor.

Aba Botond hivatalos felkéréséről egyelőre még nem született döntés, de valószínűleg nem okozna neki gondot a pozíció, tekintve, hogy korábban a MÁV igazgatóságának tagjaként is dolgozott.

Bennfentesek szerint Aba számára a felügyelő-bizottság irányítása nem elég nagy feladat, különben is, a MÁV-Start Zrt. megalakulásakor még arról volt szó, hogy a társaság elnök-vezérigazgatói posztját foglalja majd el. Igaz, a fejtegetések arról is szólnak, hogy remek ugródeszkául szolgálhatna számára a személyszállító cég felügyelő-bizottságának elnöki posztja.

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk