kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

ACCA: stagnáló világgazdasági kilátások, bizakodó magyar pénzügyesek

Hiába lélegeztek fel valamelyest a piacok az európai szuverén adósságválság terhe alól, a világ pénzügyi szakemberei még soha nem voltak ilyen borúlátóak. Ennek oka a kínai gazdaság lassulása és a kormányzatok túlköltekezése –- derült ki az ACCA és az IMA legfrissebb tanulmányából.

A portálunkhoz eljuttatott anyagban az olvasható, hogy derűlátóbbak regionális társaikhoz képest azok a magyarországi pénzügyi szakértők, akik részt vettek az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants), a világ vezető pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete és az IMA (Institute of Management Accountants), a vállalatirányítás és a vezetői számviteli információk stratégiai kapcsolatát vizsgáló szervezetének nemzetközi kutatásában.

A tanulmány egyik legfontosabb megállapítása, hogy a jelenlegi világgazdasági helyzet gyakorlatilag a 3 évvel ezelőtti, azaz a 2009-es állapotokat idézi. Az összes válaszadó csaknem kétharmada (63,8 százalék) véli úgy, hog
A "Világgazdasági Helyzetfelmérés" (Global Economic Conditions Survey) immáron 2009 óta, negyedévente összegzi a világgazdaság aktuális helyzetét. A 2012 második negyedévét vizsgáló tanulmány összesen 2700 szakértő megkérdezésén alapul, a közép-kelet-európai régiót 156 válaszadó képviselte.
y a gazdasági kilátások stagnálni vagy egyenesen romlani fognak. Különösen szembeötlő ez az előző negyedéves adatokhoz képest, amikor olyan nem várt bizalomnövekedés volt tapasztalható, mely még a gazdaság lassú, de fokozatos növekedését vetítette előre.

A hirtelen jött bizalomvesztés az ACCA és az IMA szerint alapvetően két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy habár az év eleje óta érezhetően megnövekedett a megrendelések száma világszerte, ez a trend mégsem tudta ellensúlyozni a kormányzati költekezésekből fakadó kiadásokat. Különösen aggasztó ez annak tükrében, hogy a tőkebefektetések száma valamint a foglalkoztatottsági indexek továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak világszerte. Az üzleti eredmények javítására ráadásul továbbra sincsen jobb ötlet, mint a költségek leszorítása - áll az összefoglalóban.

A másik magyarázat, hogy habár a görögországi választások végül mégiscsak megnyugtató eredményeket hoztak, az európai adósságválság még így sem rendeződött maradéktalanul. Újabb tőrdöfésként ráadásul a világ második legnagyobb gazdasága, Kína is negatív csúccsal rukkolt elő: 13 negyedév után az idei második negyedévben bejelentett 7,6 százalékos bruttó hazai termék (GDP) bővülés számít az eddigi legalacsonyabbnak.


Közép- és kelet-európai kitekintés



Szűkebb régiónkban továbbra is nagyfokú bizalmatlanság tapasztalható a gazdasági kilátások kapcsán, különösen a magabiztosnak mutatkozó amerikai és közel-keleti régiókkal összehasonlítva. Szintén negatív változást mutat a bizalmi index alakulása az előző időszakkal összehasonlítva. Míg 2012 első negyedévében az összes válaszadó 18 százaléka hitt a gazdaság fellendülésében, addig mostanra ez az arány 12 százalékra zuhant vissza. 66 százalékuk szerint ráadásul (az előző negyedéves 62 százalékhoz képest) viszont letértünk a fejlődés útjáról, sőt, egyenesen visszaesést prognosztizálnak.

A régió tagországai közül ezúttal a magyar válaszadók bizonyultak a legoptimistábbnak. A kutatásban részvevő ACCA képesítéssel rendelkező magyar szakemberek 19 százaléka szerint számíthatunk pozitív irányú elmozdulásra és "mindössze" 59 százalékuk festett fel borúlátó jövőképet. Lelkesedésüket egyedül a litván válaszadók osztották, ott 18 százalékos a bizakodók aránya - olvasható a sajtóanyagban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk