kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Adócsomag: módosult az szja-tervezet

Július helyett januártól visszamenőleg változna a személyi jövedelemadó 18 százalékos alsó sávhatára. Az MTI úgy tudja, a kormány módosította a korábban bejelentett adóterveit.

A kormány átalakított adójavaslata szerint - amelyet szerdán tárgyal a kormány - idén csak annyiban változnának a személyi jövedelemadó szabályai, hogy 2009 január 1-jétől visszamenőleg 1,7-ről 1,9 millió forintra emelkedne az adónem alsó sávhatára. A korábbi tervek szerint július elsejétől 1,7 millió forintról 2,2 millió forintra nőtt volna az szja alsó sávhatára, az adókulcs pedig 18-ról 19 százalékra, míg a felső kulcs 36-ról 38 százalékra módosult volna.

Az MTI úgy tudja, az szja-kulcsok viszont csak 2010-től változnának, és ekkortól emelkedne a 19 százalékos kulcs határa 3 millió forintra. A módosított indítvány szerint így idén nem lenne két adótábla. A változásokból következik, hogy idén július 1-jétől mégsem szűnne meg a magánszemélyek különadója, erre a lépésre szintén csak jövő év elejétől kerülne sor. A kormány továbbra is úgy számol, hogy július 1-jétől 20-ról 23 százalékra nő az áfa, és az eredetileg tervezett javaslatból megmarad a tb-járulék csökkentése. A korábban ismertetett tervek szerint a 2009 július 1-től a minimálbér kétszereséig 5 százalékponttal csökkenne a munkáltató által fizetett járulék. Szintén marad az eredeti terv a vállalkozói járulék tekintetében, vagyis év közepétől 1,5 százalékponttal csökkenne. A kormány számításai szerint az idei adócsomag továbbra is nullszaldós.

Az MTI értesülései szerint nem az egészet, csak egy részét adóztatnák meg az adómentes természetbeni juttatásoknak: az eddig is ebbe a kategóriába tartozó elemek - többek közt az üdülési csekk, az étkezési jegy - fele-fele részben maradnának adómentesek, illetve viselnének adóterhet. Tehát például a maximálisan adható 6000 forintos hideg étkezési jegynél 3000 forint adómentes maradna, a másik fele után viszont adót kellene fizetni a munkáltatónak: nagyjából 3100 forintot.

A MTI-nek hivatalosan nem nyilatkoztak a módosításokról, de kormányzati források szerint ezek a társadalmi vita eredményeként alakultak ki: az egyeztetéseken volt több olyan technikai felvetés, amely érdemben könnyítené a végrehajtást, és ezeket próbálták beépíteni az átalakított csomagba. Gyurcsány Ferenc a múlt pénteken - miután egyeztetett az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal - azt mondta: a kormány egy hét múlva be kívánja nyújtani a nyugdíj és adóváltoztatásokra vonatkozó törvényjavaslatait az Országgyűlésnek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek