Megjelent: 14 éve

Adójóváírás: sokba kerülhet egy rossz nyilatkozat

Az idei évtől újfajta szankció kapcsolódik a munkavállaló által munkálatójának adott adóelőleg-nyilatkozathoz.

Az adójóváírás kapcsán alulfizetett adóelőleg utáni bírságra vonatkozó szabályokat az idei évben megszerzett jövedelmekre kell először alkalmazni - hangsúlyozta a Privátbankár.hu kérdésére Szolnoki Béla, a BDO Magyarország adótanácsadó partnere. Így a 2009-ben kapott jövedelmekre vonatkozóan, vagyis a most esedékes, tavalyi évvel kapcsolatos bevallás esetében még nem jelentkezik ez a szankció.

A büntetési tétel egyébként akkor áll fenn, ha az adózó hibás nyilatkozatot tett, illetve nem nyilatkozott az adóelőleg megállapításánál és ennek következtében neki felróható okból utóbb 10 ezer forintot meghaladó mértékű adókülönbözet mutatkozik - hívja fel rá a figyelmet a szakember. A kifizetőnek tájékoztatnia kell ugyanakkor a kifizetést megelőzően a magánszemélyt a leadott nyilatkozat, illetve a nyilatkozat le nem adása miatti következményekről - áll a személyi jövedelemadóról szóló törvényben. (A munkáltató felszólíthatja a magánszemélyt, hogy adjon adóelőleg-nyilatkozatot, de erre a magánszemély nem köteles.)

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk