Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Adót csalt, szabálytalanul foglalkoztatott egy Pest megyei étterem

Újabb adócsalásra derített fényt a közelmúltban az adóhatóság; a revizorok a hagyományos ellenőrzési eszközöket és a korszerű információtechnológiai módszereket együttesen alkalmazva fülelték le azt a vendéglátóipari tevékenységet folytató adózót, aki az elmúlt két évben összesen 33 millió forint bevételt titkolt el.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint a Budapesten éttermet üzemeltető Pest megyei vállalkozás nem először került az adóhatóság látókörébe. Az ellenőrök az elmúlt időszakban több alkalommal is "próbavásárlást" végeztek nála, és hol szabályos pénztárgépi nyugtát, hol pedig csak számítógéppel előállított pincérblokkot kaptak attól függően, hogy a fogyasztás ellenértékét a pénztárgépbe, vagy csupán a forgalmi adatok rögzítésére szolgáló számítógépes rendszerbe ütötték be a pincérek.

A vállalkozást az egyre emelkedő összegű bírság kiszabása sem tántorította el attól, hogy nyugtaadási kötelezettségét rendre megszegje, ami a revizorok szerint arra engedett következtetni, hogy az általa eltitkolni kívánt bevétel jelentősen meghaladja a bírság összegét.

Az adóhatóság szakemberei ezért egy összehangolt akció keretében tértek vissza a vállalkozás telephelyére, ahol - a hagyományos ellenőrzési módszereken túl felhasználva a korszerű informatikai lehetőségeket is - vizsgálat alá vonták a pénztárgép adómemóriájának és a helyszínen talált szerverek, köztük egy hordozható merevlemez adattartalmát is.

A rendszeradatok elemzése során az ellenőrök két évre visszamenőlegesen részletes bevételi, illetve az alkalmazottak munkaidejére vonatkozó adatokat találtak, amelyekből kiderült, hogy a társaság a minimálbéren, részmunkaidőre bejelentett pincéreket a bejelentett munkaidőt jelentősen meghaladóan foglalkoztatta, továbbá az általa bevallott és tényleges bevétele között 33 millió forint eltérés mutatkozott.

Az adatok alapján az adóhatóság azonnali és több évet átfogó vizsgálatot rendelt el az adózónál, amelynek eredményeként nemcsak az eltitkolt bevételekkel, illetve a foglalkoztatással összefüggő adókötelezettségek megállapításával, de szankcióként késedelmi pótlék és bírság kiszabásával is számolnia kell a vállalkozásnak.

Amennyiben az eljárás során felmerül a büntetőjogi felelősség gyanúja, úgy a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága a NAV pénzügyi nyomozóinál büntetőeljárás lefolytatását fogja kezdeményezni - közölte az adóhatóság.

A vendéglátóipari tevékenységet folytató adózók továbbra is számíthatnak - különösen a nyári idegenforgalmi szezonra irányuló - fokozott adóhatósági ellenőrzésekre.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk