kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Adótörvényekről dönt a Ház

Az adó- és járuléktörvények, valamint a 2009-es költségvetést megalapozó jogszabályok módosításáról dönt ma az Országgyűlés.

A személyi jövedelemadó törvény úgy változik, hogy az adókedvezmény kulcsa évi 3,4 millió forintig egységesen 30 százalék, de összesen évi 100 ezer forintot lehet ilyen címen leírni az adóból. Vagyoni típusú adó lesz a cégautó adója, amely 1 600 köbcentiméter hengertérfogat alatt 7 ezer, afelett pedig 15 ezer forint évente.

A változások között szerepel, hogy a gyermek, a házastárs és a szülő részére illetékmentes lesz az öröklött vagyonnak az a része, amelynek tiszta (terhekkel csökkentett) értéke nem több 20 millió forintnál.

Napirend előtt teszi le az esküt Molnár Csaba a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium új vezetője a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium eddigi államtitkára.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk