kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Adóvisszatérítés: a közszolgák egy része nem kapta meg

Nem minden közalkalmazott és munkavállaló kapta vissza azt az összeget a kormánytól augusztusban, amennyivel az érintettek az évközi adócsökkentés miatt többet fizettek be az államkasszának - jelezték a Magyar Nemzet olvasói. Pedig az összeg egy része még a pénzügyi tárca szerint is járt volna.

Nem kizárt, hogy a kormány újabb "bőrt" akar lehúzni a közalkalmazottakról és a köztisztviselőkről - a lap legalábbis erre következtet az abból az olvasói észrevételből, melyet egy közigazgatási szervezet középvezetője tett. A közszolga levelében kifejtette: augusztusi bérével együtt nem kapta meg a személyi jövedelemadó (szja) rendszerének évközi módosítása miatt neki járó 18 ezer forintot.

Az olvasó ezt azért is felháborítónak tartja, mert - mint közölte - a Magyar Államkincstár korábban ígéretet tett a közigazgatásban dolgozóknak arra, hogy az őket megillető forintokat augusztus elején hiánytalanul készhez kapják. A visszatérítésről, ami minden dolgozónak jár, az Országgyűlés az esztendő közepén döntött: az szja alsó sávhatárát 1,7 millió forintról 1,9 millióra emeli de visszamenőleges hatállyal, január elsejétől. Mindez viszont azt is jelenti, hogy január és július között több szja-t fizettünk be az előírtnál.

Mint arról már a Magyar Nemzet korábban is beszámolt, az adóváltozás lényege az, hogy az szja szerint adózó alkalmazottak éves keresetük 1,9 millió forintig terjedő része után 18 százalék, míg az e határ feletti rész után 36 százalék adót kötelesek fizetni.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek