Megjelent: 18 éve

Áfaváltozás: január elsején is dolgoztat néhány cég

A boltok december 24-én legkésőbb 14 órakor bezárnak - derül ki a kereskedelmi dolgozók szakszervezete és az ágazati munkáltatói szövetségek közös ajánlásából. A karácsonyi ünnepek alatt, december 25-én és 26-án, valamint január 1-jén minden üzlet zárva lesz. Néhány cég azonban arra készül, hogy az áfaváltozásra hivatkozva leltározásra és átárazásra január elsején berendeli alkalmazottainak többségét.

Egyes multinacionális cégek a vásárlói szokásokra és igényekre hivatkozva, s a várható többletbevétellel kalkulálva, évről évre szeretnék egyre későbbre tolni a zárást. Az érdekvédők viszont harcolnak azért, hogy a más területen dolgozó munkavállalókhoz hasonlóan a kereskedelemi alkalmazottak is méltóképpen ünnepelhessenek. A munkáltatóknak és a szakszervezeteknek ugyanakkor évek óta sikerül megállapodniuk elfogadható zárási időpontról.

A Népszabadság információi szerint az idei évzárás nem lesz feszültségmentes, mivel a januártól hatályos áfaváltozásokra hivatkozva néhány cég máris arra készül, hogy január 1-jén, vagyis munkaszüneti napon leltározásra és átárazásra berendeli alkalmazottainak többségét. Mátraházi István, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke a lapnak elmondta: a munka törvénykönyve tiltja, hogy leltározás, átárazás vagy más, rendkívüli munkavégzést nem igénylő feladatok miatt foglalkoztassák a dolgozókat munkaszüneti napokon.


(jobpilot.hu)
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek