kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Akár ezer dolgozót is elbocsáthat a Magyar Telekom

A Magyar Telecom akár 981 dolgozójától is megválhat költségcsökkentés céljából az egyik forgatókönyv szerint - írja a Világgazdaság.

A Magyar Telekom még idén ősszel további költségcsökkentési intézkedéseket foganatosít. Úgy tűnik, hogy a menedzsment nemcsak több száz alkalmazott elbocsátását vállalja, hanem a komplett vállalati struktúra átalakítását tervezi.

Mivel a vállalat ezzel kapcsolatban konkrét számokat még nem tett közzé, ezért a Concorde Értékpapír Zrt. csak becsülni tudja ezek jövőbeni hatását. Három forgatókönyvet állítottak fel, amelyekben 6, 8 és 10 százalékos munkaerő-leépítéssel számoltak. A "B" forgatókönyv szerint a 8 százalékos létszámcsökkentés mintegy 981 dolgozó elbocsátását jelentené. Ez első hallásra nem tűnik soknak, de valójában a vezetékes szegmensben dolgozók állományának körülbelül 24 százalékát jelenti.

Az elbocsátások azonban a jövő évtől akár 10 milliárd forintos megtakarítást is jelenthetnek a cégnek, azonban a befektetési ház pusztán ennek felével, 5 milliárd forinttal növeli előrejelzését az elkövetkező években, mivel arra számítanak, hogy a társaságnál maradó alkalmazottak béremelése, az alvállalkozói költségek emelkedése valamint az átalakulással járó egyéb költségek a megtakarítások közel felét elviszik.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk