kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Alábecsült infláció - nőtt a nyugdíjak vásárlóereje

A kormány rendszeresen alábecsülte a tervezett éves inflációt, amely alapján a nyugdíjemeléseket végrehajtják. Így öt év alatt a nyugdíjak vásárlóereje összesen 6,2-6,4 százalékkal bővült, írja a Napi.hu.

Bár a Bajnai-kormány még 2009-ben eltörölte a 13. havi nyugdíjat, az Orbán-kormány pedig szigorított a nyugdíjemelés rendszerén, miszerint csak az inflációval megegyező mértékben lehet emelni a nyugellátásokat, a vásárlóerő mégis nőtt 2010 és 2015 között.

2010 és 2013 között a kormány alábecsülte az inflációt, így kiegészítő nyugdíjemelésre is szükség volt a törvénynek megfelelő mértékben, ha azonban a költségvetés túlbecsül, ahogy ez 2013-ban és tavaly is történt, akkor a nyugdíjak a tervezett inflációs mérték szerint nőnek, az infláció tényleges mértéke viszont nem viszi el végül ezt a növekedést. Ha a trend marad néhány év alatt ezen pár százalékokból visszakerülhet a 13.havi nyugdíjnak megfelelő összeg a rendszerbe.

A államháztartás idén az öregségi nyugdíjakra 2440 milliárd forintot fordít.

Napi.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk