kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Alakul a háztartási alkalmazottak jövője

A világon 53 millióan dolgoznak háztartási alkalmazottként. Sokan még mindig bejelentetlenül, szinte semmiféle munkajogi védelmet nem élveznek, nincs érdekvédelmük és ki vannak szolgáltatva a munkáltatóknak. Azonban több helyen a már átalakulóban van a helyzetük, többek közt azért is, mert a kormányok is szeretnének több bevételt szerezni az eddig feketén adott és szerzett jövedelemből, derül ki a Euronews összeállításából.

Általában rossz munkakörülmények, hosszú munkaidő és alacsony bérek jellemzik a háztartási alkalmazottak helyzetét. Azonban a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet elfogadott egy rájuk vonatkozó konvenciót, azóta több helyen is szervezeteket alakítottak a dolgozók és a munkáltatók is.

A világon 53 millióan dolgoznak háztartási alkalmazottként, 70 országban jogosultak szociális ellátásokra, 48 országban 58 szervezetük van, amely Háztartási Alkalmazottak Nemzetközi Föderációját alkotja.

Így cél az is, hogy ki kell alakítani a háztartási munkához kapcsolódó munkakultúrát, szabályozást. Legyen szó akár nyugdíjról, járulékfizetésről, szabadságról vagy a minimálbérről.

A munkaadóknak is van érdekvédelme, például Olaszországban, amely segít megbirkózni a bürokráciával, ha takarítót vagy bébiszittert alkalmaznának.

Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban és Genfben is alkalmazzák az Univerzális Szolgáltatói Csekkrendszert, amellyel az alkalmazottak legális bérhez juthatnak, részesülhetnek a szociális juttatásokból, az állam pedig járulékokhoz.

Hongkongban pedig képzési és ajánlási rendszer kapcsolódik csecsemő- és idősgondozás terén a munkakörhöz.

Euronews
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk