kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Alaposan átszabná az adórendszert Gyurcsány

Érdemi adó- és járulékcsökkentésre van szükség - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn azt követően, hogy közgazdászokkal egyeztetett.

images

A kormány jelentős átrendezést, adó-, járulék- és foglalkoztatási reformot fog javasolni – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A kormányfő kiemelte: érdemi változásra és a mértékek jelentős korrekciójára van szükség. A miniszterelnök szavai szerint a jelenlévők között abban nem volt vita, hogy elsősorban a munkára rakodó terheket kell csökkenteni.

Lélegzet

Gyurcsány Ferenc elmondta: a közgazdászok mindegyike azt javasolta, hogy hosszabb időszakra, három-négy évre kell gazdasági és társadalompolitikai programot alkotni, s hogy a kormány a választásoktól függetlenül mutassa be az ország számára a lehetőségeket és a tennivalókat. Ebben a periódusban, azért, hogy több lélegzethez jusson a gazdaság, érdemben kell csökkenti az újraelosztás és az adócentralizáció mértékét, ez pedig kiadáscsökkentést igényel - közölte Gyurcsány Ferenc.

Az elindítandó változássorozat célja, hogy "Magyarország ebből a felfordulásból ne vesztesként, hanem győztesként jöjjön ki" - fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a felszólalók mindegyike egyetértett ezzel. A kormányfő közölte: a cél elérésének alapvető eleme, hogy megváltozzon a foglalkoztatás több feltétele, emellett pedig folyamatosan biztosított legyen az ország hosszú távú finanszírozhatósága és stabilitása. Az egyik résztvevőt idézve Gyurcsány Ferenc azt mondta: fel kell oldani az elmúlt egy évtized Magyarországra jellemző ellentmondását, azt, hogy ami gazdaságpolitikailag szükséges lett volna, az sok esetben társadalompolitikailag, politikailag nem volt lehetséges.

A miniszterelnök megismételte korábbi kijelentését, mely szerint a kormány átfogó programot készít, s ez tekintettel lesz arra, hogy Magyarországnak egyensúlyi pályán kell maradnia. A megbeszélésen Gyurcsány Ferenc mellett részt vett Veres János pénzügyminiszter és Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk