kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Állami kitüntetések augusztus 20-án

Átadták az augusztus 20-i állami kitüntetéseket a Parlamentben. Németh Miklós volt miniszterelnök és Tölgyessy Péter alkotmányjogász kapta a legmagasabb elismerést, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Kitüntették még többek között Fischer Ádám karmestert, kósáné Kovács Magda EP-képviselőt, Rubik Ernő feltalálót, Bárándy Péter volt igazságügy-minisztert.

A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést Németh Miklós a miniszterelnökként a rendszerváltás békés véghezvitelében, valamint az Európát kettéosztó vasfüggöny lebontásában játszott kiemelkedő szerepéért kapta.

Az indoklás szerint Tölgyessy Péter a rendszerváltozás közjogi keretei megteremtésében játszott kiemelkedő szerepéért, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon folytatott tevékenységéért, valamint politikai-közéleti munkássága elismeréseként vehette át a kitüntetést.

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést Fischer Ádám Kossuth-díjas karmester, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója kapta. Ugyanilyen kitüntetést kapott az Európai Parlamentben (EP) végzett képviselői munkája elismeréseként Kósáné Kovács Magda volt EP-képviselő és Soltész István, az Országgyűlés főtitkára.

Több évtizedes tudományos munkásságáért, korszakalkotó jelentőségű irodalomszervező és nemzedéknevelő oktatói tevékenységéért Ilia Mihály Széchenyi-díjas irodalomtörténész is középkereszt a csillaggal kitüntetést kapott. Rubik Ernőnek a világszerte nagyra becsült tárgyművészeti és feltalálói tevékenységét, illetve oktatói munkásságát ismerték el hasonló kitüntetéssel.

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést vehetett át:
Baranyai János, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke,
Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter,
Bocskay T. József, az Igazolt Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének elnöke,
Buda Béla pszichiáter,
Csötönyi Pál Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke,
Farkas István közgazdász, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsának volt elnöke,
Gyarmati István, a Honvédelmi Minisztérium Oktatási és Tudományos Tanácsának elnöke,
Hodicska Tibor bukaresti főkonzul,
Horváth Jenő, a Magyar Ügyvédi Kamara örökös tiszteletbeli elnöke,
Lepsényi István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója,
Murányi Katalin, a Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezető-helyettese,
Nagy Frigyes volt földművelésügyi miniszter,
Nagy Kálmán, a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fellebbviteli főügyésze,
Nagy Márta, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese,
Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke,
Páczelt István, a Miskolci Egyetem Gépészmérnök és Informatikai Kar Mechanikai Tanszék egyetemi tanára,
Rainer M. János, a Magyar Forradalom Története Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány főigazgatója,
Simonyi András, a washingtoni külképviselet volt vezetője és
Szőke László, a prágai külképviselet vezetője.

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (katonai tagozata) kitüntetést kapott Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka.

MTI/Origo
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk